Leselkedtünk – bemutató a Jurányiban

  Sok olyan előadáson voltam, ahol a teret a legkülönbözőféleképpen fogták fel. A klasszikus esetben a művészek játszótere csupán a sokat magasztalt deszkákra korlátozódik, a mai modern színházban azonban sok esetben vérfrissítés kell, és az ötletek tárháza nem ismer határokat. Erősebb impulzusok szükségesek, és ez sokszor azt jelenti, hogy a közönség mellett, vagy extrémebb esetekben a közönség sorai közt játszanak. Ilyenkor általában mi is az előadás részeivé válunk, akarva-akaratlanul osztanak ránk szerepet az előadás megálmodói. Ez egy gyengébb történetet élettel telivé, egy erős elgondolást pedig még pulzálóbbá tehet.  A környezet használata tehát fontos dramaturgiai elem, ami az egész előadást új alapokra helyezheti. Boross Martin legújabb rendezésében, a Leselkedőkben ez fogott meg leginkább.

10563110_769745693083816_5470775533338317148_n

Fotó: Dömölky Dániel

A Jurányi Ház udvarán játszódó előadásban mi is fontos részét képezzük a produkciónak. Lakógyűlésre érkezünk, megismerkedünk az ott élőkkel, személyiségükkel, ügyes-bajos dolgaikkal, érzéseikkel, és a nagy problémával: a házban elszaporodtak a csótányok, valamit tehát tenni kell. Ez közös érdek, de nem közös probléma, és hamarosan nem a kártevők szaporodása lesz a legnagyobb gond.

A Leselkedők esetében nem az vált számomra érdekessé, hogy mit, hanem hogy hogyan csinálták meg. Talán a történet sem érdekelt volna annyira, ha nem ilyen speciális megoldásokkal hozzák életre a produkciót. Ezek a módszerek pedig precíz alkotói munkát követeltek meg mindegyik féltől. A színészek négy emeleten játszanak, énekelnek, táncolnak, miközben a házfalra különböző effektusok vetülnek, életre keltvén a kártevők iszonytató közelségét. Ha elképzelem, micsoda összehangoltság, pontos időzítés és kommunikáció volt szükséges a darab rendezéséhez, máris érezni vélem, mekkora odafigyeléssel készültek arra, hogy szórakoztassanak bennünket.

10603715_769745776417141_208729904966000631_n

Fotó: Dömölky Dániel

A távolság és a különleges felállás a színészi munkát is meghatározta. Fokozatosan látjuk őket kibontakozni, megismerjük a történeteiket, miközben mindenki a maga módján igyekszik megszabadulni a csótányoktól, és talán mástól is, amit ezek a kártevők szimbolizálnak… Rainer-Micsinyei Nóra játéka az egész előadást összefogó keret, amit a többi karakter „defektjei” színeznek, tesznek mulatságossá. Mindenkinek megvan a maga története, a saját megoldása a fennálló problémára, ám ez külön-külön aligha eredményes. Csak akkor sikerülhet, ha összefognak… A színpadon többek között Bach Katát és Hajduk Károlyt is láthatjuk.

Az előadás sok értelmezési lehetőséget tartogat magában, és ebben az esetben mindenki arra fordíthatja le a történet kimenetelét, amire szeretné. Nem egyértelmű, és talán jobb is, hogy nem az, így mindenki úgy nézheti az előadást, ahogy szeretné: lehet társadalmi kritika, könnyebb nyári előadás, vagy izgalmas, szinte interaktív színházi élmény. A lényeg, hogy a csótányoknak menniük kell!

A Jurányiban látható előadás jó példa a művészvilág soha nem szunnyadó kreativitására és kitartására, ám ez legjobban akkor tűnhet ki, ha az elgondolások egyeznek. Ebben az esetben a gyengébb történetet felemelte a sokat magasztalt alkotói megvalósítás, ám várjuk az alkalmat, amikor mindkét oldal egyaránt domináns lesz. Amire ilyen színházi háttérrel minden bizonnyal hamarosan sor kerül.

szereplők:
Bach Kata, Hajduk Károly, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Király Dániel, Kurta Niké, Pető Kata, Rainer-Micsinyei Nóra, Szabó Zoltán

videó: Karcis Gábor
animáció: Ásmány Zoltán, Mózes Anna
mozgás: Hegymegi Máté
jelmez, kellék: Veronika Keresztesová
zene, hang: Keresztes Gábor
technika: Balogh Zsolt (EVENT Stúdió)

szöveg: Máthé Zsolt
alkotó munkatárs: Schnábel Zita, Szabó-Székely Ármin

produkciós asszisztens: Budavári Réka, Varga Brigitta
produkciós vezető: Rácz Anikó, Tóth Péter

rendező: Boross Martin

Comments are closed.