Apu elszaladt | Lavina duplakritika

Ugyan kinek jutna eszébe egzisztencialista drámát rendezni egy családi, lavinával tarkított síprogramból? Az amerikaiaknak biztos nem, vagy legalább is Hollywoodnak nem. Az Álomgyár megcsinálja a maga  túlélős kalandfilmjeit, thrillerjeit, ahol a hős családfő megmenti a családot, elhárítja a veszélyt, ami nem sikerülhetett volna, ha nem rendelkezik egy hű hazafi minden jellemvonásával. De ezért vannak a skandinávok, hogy megtörjék a konvenciókat.

Ruben Östlund meglepően üdítő filmet rendezett a Lavina (Turist, 2014) képében. Nem mintha nem súlyos kérdésekkel foglalkozna, – mint például mennyire felelős egy apa a családja biztonságáért –  de teszi ezt olyan tűpontos humoradagokkal megtörve, ráadásul tökéletes időzítéssel, amire csak a legjobb rendezők képesek.

A Lavina egy svéd család francia-alpok-beli síüdüléséről szól(na), egészen addig, amíg a második napon egy mesterséges lavina megtöri az idillt. Egy pályaszéli étteremben várakozik az ebédjére helyes kis családunk, mikor a hegyoldalon egy pukkanás után megindul a lavina, ami ugyan nem éri el az éttermet, de a következtében felszálló porhó viszont igen. Mama egyből a gyerekekért nyúl, berántja őket az asztal alá, mivel férjére nem számíthatott a menekülésben. Papa bizony fogta magát és felvette a nyúlcipőt. Nyilvánvaló, hogy ezt nem lehet annyiban hagyni, lássuk Ruben Östlund (aki a forgatókönyvírói feladatokat is ellátta), hogyan oldotta meg a helyzetet!

1795389_313413565484367_8355704951749617435_o

Duplakritika következik:

Témaválasztás

Petz Anna: A családi problémák tematizálása sosem volt idegen az északi népek filmkultúrájától – gondoljunk csak Ingmar Bergman életművére (A nap vége, Suttogások és sikolyok, Fanny és Alexander). Östlund tehát egy előképekkel már jócskán rendelkező témához nyúlt, ám külön érdem, hogy a családra kiható problémákat azzal hozta összefüggésbe, hogy az egyének önmagukkal nincsenek rendben. Ez az apára egyértelműen igaz, de a film utolsó jelenetében az anyával kapcsolatban is felvetődik.

Bach Viktória: Szerintem teljesen új köntösbe öltöztette a családi dráma fogalmát a rendező, ami mindenféleképpen dicséretes. Vett egy teljesen harmonikus családot (jó, apu kicsit sokat dolgozik, de melyik család ne küzdene hasonló problémákkal), választott egy idilli helyszínt, és elszabadította a poklot, és itt a lavina a lelkekben zúdul le.

Dinamika

P.A.: A drámai alaphang ellensúlyozása valami mesteri pontossággal megy végbe a Lavina esetében. Az abszurdba hajló, és a furcsa, ám valahol mégis előkészített véletlenek által megtámogatott jelenetek (mint a drón berepülése a beszélgetés érzelmi tetőfokán) feloldják a sírásba hajló, keserű hangulatot, így gyakran csak kacagni tudunk a szereplők szerencsétlenkedésén. Ennek ellenére az érzelmi alaphang nem lesz súlytalan, bennünk is elindul a kérdés: vajon mi hogyan cselekedtünk volna hasonló helyzetben? Ha úgy vesszük, magunkon röhögünk.

B.V.: A skandináv humor igazán egyedi, egyszerre tud nagyon alpári és nagyon szofisztikált lenni, és a legmeglepőbb pillanatokban képes feltűnni. Ugyanez a helyzet a Lavinában is. Egyre mélyebbre ásunk a lelkekben, már mindenki nagyon szenved, és akkor hirtelen elkezdünk kínunkban nevetni. Zseniálisan vannak megoldva a filmben a drámai és a komikus részek váltakozásai, mindig a legjobb pillanatban oldja fel a humor a végtelenül komor hangulatot. Viszont szerencsére nem felejteti el.

Színészek

P.A.: Igazság szerint a filmet nem is annyira a színészek, hanem a fent kifejtett, pontosan kiszámított dinamika viszi el a hátán. Ennek ellenére a szereplők szépen simulnak bele jól megírt forgatókönyv puha kényelmébe, Kristofer Hivju pedig ráadásként brillírozik is.

B.V.: A Trónok harca Tormundját (Kristofer Hivju) minden rajongó fel fogja ismerni, de nemcsak ő, hanem az összes többi színész is kiváló alakítást nyújt, ahogy azt már a skandináv filmektől megszokhattuk.


10317610_313413575484366_2215773519703499670_o

Fényképezés

P.A.: Érdekes koncepció, hogy a családi dráma eseményeibe a rendező minduntalan bevág egy-két festői snittet – a hegyekről, a felvonókról, vagy épp a síbakancs-tárolóról. Azon túl, hogy a sportot kedvelő néző számára ezek a képek nagyon is ismerősek lesznek, a kamera lassú mozgása, és a szigorúbbá váló komolyzenei aláfestés a dráma előrehaladtával párhuzamosan sugall egyre nyomasztóbb hangulatot.

B.V.: Lenyűgöző, és dicséretes a rengeteg hosszú-beállítás és a képen kívülre való komponálás.

A film vége

P.A.: A film zárlata ugyan lebegtet egy másfajta értelmezési lehetőséget (az anya oldalán), de szerintem is kicsit erőtlenre sikerült ahhoz, hogy a lelkünkig hatoljon (nem úgy az azt megelőző, ködben-fagyban játszódó síelős jelenet). Noha a szakadék felett ingadozó busznál az én gyomrom is ficánkolni kezdett.

B.V.: Kicsit értetlenül állok a végéhez, nem vagyok benne biztos, hogy én ezt most így értem, de legalább sejteni vélem. Mindenesetre nem von le a film értékeiből.

lavinaértékelés

Habár a Lavina egy kicsit hosszú, mindenféleképpen megéri beülni rá a moziba, úgyhogy irány a Cirko! Főleg, mivel a film a 2014-es cannesi filmfesztiválon a Certain Regard szekcióban a Zsűri Díját nyerte el.

Comments are closed.