A színészekbe vetett hitről

 A hit manapság meglehetősen ritka jelenség, egyre inkább hátrébb szorul az egyszerű polgár életében, akinek inkább fontosabb az a kihívás, hogy ételt tegyen az asztalra és úgy dolgozzon, ahogy a feljebbvalója leginkább elvárja. Így nincs idő töprengeni olyan dolgokon, mint a fejlődés, a spiritualitás ereje, és a hitünk önmagunkban vagy éppen abban a személyben, akinek egy tucat különböző nevet adtak, de tulajdonképpen ugyanazt szolgálja – a hitünket a jóban.

untitled

Fotó: Kóródi Dániel

Abban a reményben tekintettem meg a Hitgyógyászt, hogy valamennyire segíteni tudja majd ezt a fajta fejlődést, és megerősít minket az elveszett vagy rég látott hitünkben. Brian Friel Hitgyógyász című darabját már bemutatták két éve az Ódry Színpadon, az idén végzett színművész osztály hallgatóinak előadásában, de az idő csak most jött el, hogy az Átrium Filmszínház színpadán is debütáljon.

A történet szerint megismerkedünk Frankkel, az úgynevezett hitgyógyásszal, aki kételkedve önmagában és képességében, de az utakat járva emberek gyógyulásának szolgálatába állítja gyógyító erejét. Önmaga sem tudja, tisztje-e használni azt, amivel felruháztatott, egyáltalán segíthet-e másoknak vagy önmagának, és ha igen, milyen esetben. Társa szeretője, a hasonlóan összetett személyiséggel bíró Grace, és menedzsere, Teddy, aki mindent megtesz, hogy a párt segítse. Akármi is történjék.

Hogy Frank tulajdonképpen mit próbált meggyógyítani és pontosan hogyan, asszociációk tárgya is lehetne. Lényegében tekintve, hogy az esetek többségében nem történik csoda, csupán a művész meghasonulása, egyértelművé teszi: nem biztos, hogy a központban levő lélek- és hitgyógyász Franket jelenti. Ahogyan ő is kifejti, az emberek az esetek többségében nem gyógyulásért, hanem megbizonyosodásért álltak sorba, gyógyíthatatlan betegségük felett. Ha pedig valahogyan mégis megváltást nyertek, és megszabadultak bajuktól, voltak, akik megdöbbenve törtek össze a történés súlya alatt. Ez az erő pedig nem biztos, hogy külső eredetű volt: talán elérkezett az idő, hogy a hitük gyógyítsa meg őket.

untdfitled

Fotó: Kóródi Dániel

Számomra ez azt jelenti, hogy az ember gyorsabban megtanulja megszokni és kezelni a rosszat, mint a boldogságot. Hiszen az igazi gyarlók, illetve fajunk legkülönlegesebb képessége, hogy bármihez, tértől és időtől függetlenül, képes volt és lesz idővel alkalmazkodni.

A történet önmagában akkor kezd el élni, amikor egy-két nappal az előadás után teljességében kibontakozik a nézőben. Azt a kis teret viszont, ahol a három előadóművész elmeséli mondanivalóját, nem képes teljesen kitölteni. Hiába szűkítik le stúdiószínház méreteire, mégsem képes élni a másfél órán keresztül. Ez lehet a nagyobb díszlet hiánya, de inkább az alkotók azon elgondolása, hogy a téma, a hit, majd olyan erőre kap, hogy lényegtelen lesz, milyen helyszínen fogan meg. Azonban lehet, hogy még ez sem akkora probléma: a színészek mindent kárpótolnak.

Frank szerepében Fehér László – akivel tavaly interjút is volt alkalmunk készíteni – az egyik leghitelesebb fiatal előadóművész, akit ma színpadon lehet látni; így volt ez annak idején a Kabaréban, illetve vizsgaelőadásukban, A mi utcánkban is. Előadásában Frank meg akarja oldani a problémákat, de saját hitét sem sikerül meggyógyítania. Őt igyekszik támogatni a labilis személyiségű Grace-ként Ostorházi Bernadett, illetve a Teddyt alakító Bán Bálint is, akit a Katona Színházban a Rükvercben is láthatunk, és aki itt remekül hozza a humoros menedzsert. A darab és történet sajátja, hogy a számtalan monológ elegendő időt ad a színészeknek, hogy megmutassák tehetségük legjavát, és közelebb kerüljenek mind hozzánk, mind pedig karaktereikhez.

Ha mélyebb rétegeiben nem is fogott meg annyira a hitgyógyász története Fehér Balázs Benő rendezésében, a fiatal színészekbe vetett hitemet mindenképpen megerősítette, ez pedig kétség kívül befolyásolni fog a jövőben, mikor színdarabot választok majd a műsorból.

 Az előadást legközelebb október 20-án láthatjuk az Átrium színpadán.

Comments are closed.