Sötét szövetség | Jobb, ha hallgatsz kritika

Valahogy mindig egy rosszindulatú szkepticizmus száll meg, ha egy film elején felúszik a szöveg: „igaz történet alapján”. Mintha az alkotók azzal az olcsó trükkel próbálnák meg eladni a csillogó szemű és naiv közönségnek a vásznon felvázolt drámát, hogy az bizony a valóság. Mert a történet elementárisabb erővel hat, ha azt hisszük, hogy „az életet nézzük.” Pedig már minimum a Phillips kapitány óta tudjuk, hogy a valós történetalap önmagában nem tesz egy alkotást jó filmmé – annak filmként is meg kell állnia a helyét. Szerencsére a Jobb, ha hallgatsz (Kill the Messenger, 2014) esetében ez megtörténik.

poster

Gary Webb (Jeremy Renner) riporter az egyik – drogügyletekkel kapcsolatos – tényfeltáró akciója során egy érdekes nyomra bukkan: úgy fest, hogy az Egyesült Államokba érkező kokain-szállítmányokban a CIA keze is benne van. Az újságíró beleveti magát a történetbe és nyomozása során arra is rájön, hogy a kábítószer-biznisz hátterében politikai érdek áll: a befolyó pénzből az amerikai kormány nicaraguai lázadó fegyvereseket támogat. Webb egy sokkoló cikkben (Dark Allience) tárja fel a mocskos üzérkedés részleteit, azonban a CIA és néhány konkurens újságíró támadást intéz a személye ellen, hogy megkérdőjelezzék riporteri hitelességét, ezáltal pedig az írásét is. Így hamarosan az ügy Webb személyes válságává válik.

A cikk elején felvetett ellenszenvem az „igaz történet alapján”-filmekkel kapcsolatban a Jobb, ha hallgatsz esetében némiképp megrendült, mert tagadhatatlan, hogy az életszerűség kényszere az alkotásnak számos ponton jót is tett. A történet ugyan motiválhatna egy thriller-szerű látványorgiát, azonban a film nem esik a ló másik oldalára: egy-két teljesen indokolt és izgalmas akciójelenet közbeékelésével a cselekmény korrekt módon dolgozza fel az újságírói nyomozást, miközben azt egy működőképes – és a tényekkel igazolható publikus eseményekhez képest fiktív – lelki drámával is megspékeli. Hitelesség szempontjából még kiemelendő egy – ugyan némiképp már elcsépelt – filmes eszköz: az archív felvételek használata, melyek itt-ott bevágva ráadásul annak a publikus közegnek a hangulatát is megerősítik, ahol főhősünk mozog – a médiáét. Eközben a hangulatos filmzene úgy repít a ’90-es évek atmoszférájába, mint Webb gyönyörű oldtimer-e egy vagány nosztalgiába (összeszorult a szívem, mikor egy dühroham áldozata lett).

kill the messenger

A pozitívumok ellenére azonban a „hitelesség muszáj-ja” nem jó értelemben is rajta hagyta nyomát a filmen – méghozzá a befejezésben. A Jobb, ha hallgatsz tulajdonképpen nem zárul le, pont ezért az alkotás végső mondanivalója nem érződik át az addig szépen vitt történeten. Csak otthagyjuk a mozgólépcsőn fölfele tartó, letört főhőst, majd rideg, távolságtartó feliratokból tudjuk meg későbbi – tagadhatatlanul tragikus – sorsát. Ezen a röviden bevágott, eredeti családi videó sem segít, mely bár ugyan rátesz egy lapáttal a film életszerűségére, de kellemetlen giccsessége nagyon elüt az előző szekvencia hangulatától.

K72A4878.CR2

Mindent összevetve a korábban szinte csak televíziós projekteken dolgozó Michael Cuesta (Dexter, Homeland: A belső ellenség) egy kifejezetten élvezhető filmet hozott össze a Jobb, ha hallgatsz-szal. Amiképpen a főszereplőt alakító Jeremy Rennert is kalapemelés illeti, hiszen a tőle megszokott akció-skatulyából előbújva (Bosszúállók, Boszorkányvadászok, A Bourne-hagyaték) nagyszerűen bizonyított egy komoly életrajzi drámában is.

jobb, ha hallgatsz ertekeles