Nagy orosz szépség – Leviathan kritika

Andrej Zvjagincev neve jól cseng a kortárs filmek ismerői körében, hiszen debütálásakor – a Visszatéréssel – rögtön kultikus státuszba került, és a kicsit erőtlenebbre sikerült Száműzetéssel, majd az Elenával is bizonyította, hogy képes egészen egyedi atmoszférájú filmeket készíteni. Legújabb – negyedik – mozija is szorosan illeszkedik hangulatában és témaválasztásában korábbi darabjaihoz: a Leviathan ugyanúgy a modern orosz társadalom aktuális kérdéseit feszegeti egyetemes bibliai példázaton keresztül.

A Leviathan már a címével sem árul zsákbamacskát, arra a tengeri kígyóra utal, ami az Ótestamentum szerint az Antikrisztus megtestesítője. Vagyis egyfajta erőpróba előtt áll az emberiség, ahol bizonyítani kell, hogy még nem „érett” meg a pusztulásra. Többször visszatérő motívum – a film plakátján is ez látható – a partra vetett óriási tengeri lény megmaradt csontváza, melyhez a film szereplői ki-kilátogatnak (hasonló funkcióval, mint Fellini Édes életében vagy Tarr Werckmeister harmóniákjában).

leviathan

A történet középpontjában Kolja, az észak-oroszországi autószerelő áll, akitől a helyi polgármester gátlástalanul elveszi házát, és miközben moszkvai katonatársa segítségével próbálják a bírósági döntést megtámadni és utolsó esélyként a korrupt városvezetést zsarolni, szép lassan az egész élete összeomlik, aminek legvégén felesége meggyilkolásának vádjával börtönbe kerül. Zvjangincev zsenialitása ott mutatkozik meg leginkább, hogy számtalan értelmezési tartományt nyit, ráadásul mindezt tökéletes színészi és operatőri munkával támogatja meg. A cím által sugallt bibliai vonatkozás mellé kapunk egy 21. századi orosz Jóbot, aki elveszti mindenét, barátai-szerettei félrevezetik és a hitén kívül semmije sem marad.

A példázaton túl betekintést nyerhetünk az orosz politikai hatalom erkölcstelen működésébe. Lépésről-lépésre végigkövethetjük, ahogy a helyi kiskirály eltiporja, és ellenállása miatt még meg is semmisíti a kisembert, amihez természetesen asszisztál a jog is. Mondhatnánk, hogy szerencsére ez csak Oroszország, de nem kell nagy képzelőerő, hogy a látottakat lefordítsuk egy alföldi kisváros lokális problémáira. Emellett szembetűnő az is, mennyire hajaz az ottani bürokrácia az itthoni viszonyokra, amit leginkább a türelmetlen ügyféllel szemben – az üvegablak mögött – halál nyugodtan pasziánszozó ügyeletes rendőr jelenete érzékeltet.

A komoly és tragikus téma ellenére humorban sincs hiány, amit főleg a mértéktelen vodkavedelések alkalmával élvezhetünk. Elképesztő, hogy a színészek milyen hitelesen jelenítik meg a részegség összes létező stációját. Már-már azt is el tudjuk képzelni, hogy valóban leitták magukat a sárgaföldig a forgatáskor, de a tökéletes végeredmény miatt ez lényegtelen, meg valójában az is a mesterfokú színészvezetést bizonyítaná.

leviathan-2014-002-downcast-sitting-man

Ahogy a rendező korábbi alkotásainál, így ennél sem lehet kikerülni Tarkovszkij hatását, hiszen különösebb megerőltetés nélkül bármelyik filmjét párhuzamba lehetne hozni a Leviathan egy-egy jelenetével. Apokaliptikus témájával és a végén megsemmisülő ház metaforájával talán az Áldozathozatalhoz áll legközelebb (mintha még a házat szétzúzó Volvo markológép is azt akarná üzenni, hogy Tarkovszkij utolsó filmje épp Svédországban készült), de az egyház kiemelt szerepe, az orosz ember hittel szembeni problematikája és a többször megjelenő tető és harang nélküli templom miatt az Andrej Rubljovval is szoros rokonságot mutat. A bírósági ítélethirdetéskor, illetve a film végi mise alkalmával rögzített extrahosszú, folyamatosan közelítő snittek pedig a nagy előd bármelyik filmjébe gond nélkül illeszkednének.

Az egyedi atmoszféra megteremtésében már az Elena esetében is Philip Glass zenéjét hívta segítségül a rendező, így nem meglepő, hogy a film elején és végén az amerikai zeneszerző 1983-as operájának prelűdjét és fináléját használja. A nyugtalanító zene gyönyörűen illeszkedik a keretes szerkezethez és még egy lapáttal rátesz az addig is lebilincselőnek ható élményhez.

Ritka, amikor szinte lehetetlen fogást találni egy filmen. A Leviathan összességében és részleteiben is közelít a tökéleteshez, ráadásul olyan komplex moziélményt nyújt, hogy borítékolható a többszöri megtekintés. Tavaly megéreztük, hogy A nagy szépség elhozhatja a Legjobb idegen nyelvű alkotásnak járó Oscart, most sem kockáztatunk sokat, ha Zvjangincev filmjét már októberben a legesélyesebbek közé soroljuk.

leviatán értékelés

Comments are closed.