…a nők a Vénuszról…| Egy szerelem története: a nő kritika

Úgy fest, ez év ősze a rendhagyó drámáké – legalábbis a mozikban. Richard Linklater 12 éven át forgatott, és nálunk szeptemberben debütált Sráckora után – mely ugyanazt a néhány színészt használta fel egy fikciós felnőtté válási történethez – Ned Benson is a kísérletező kedvének adott teret. Részéről némiképp bátrabb próbálkozás volt az Egy szerelem története (The Disappearance of Eleanor Rigby), mert számára a három részesre tervezett saga a nagyjátékfilmes életmű elindítását is jelenti.

THE DISAPPEARANCE OF ELEANOR RIGBY

 A három film ugyanannak a párnak a történetét járja körbe előbb női, majd férfi, és végül közös szempontból (ez utóbbi az őt megelőző két rész összeollózott – „kvázi-rendezői” – változata lesz), elnevezésük is ennek megfelelően egészíti ki a főcímet: A nő, A férfi, és Ők. A csütörtökön mozikba kerülő A nő középpontjában Eleanor Rigby áll (igen, nevét a Beatles szám után kapta), akit Az élet fájából ismerős Jessica Chastain alakít. Malick filmjével azonban nem csak az azonos színész jelenti a kapcsolatot – hanem a hősök útját keresztbe vágó tragédia hasonlósága is, ami után nemcsak Eleanor-nak kell újrakezdenie az életét, hanem férjének is (James McAvoy), hiába az addig köztük lévő felhőtlen és szerelemmel teli kapcsolat. De vajon mi vagy ki segíthet egy ilyen helyzetben? A család? A barátok? Egy új szakma? Vagy kizárólag saját magunk?

A szerelem történetének tényleges érdeme magában a kísérleti jellegben lelhető fel: abban, ahogy A nő esetében szinte kizárólagosan női szempontból közelíti meg a trauma feldolgozási módjait. Bár a férj karaktere is ott van a történetben, szerepe sokkalta inkább egyfajta katalizátoré/rezonőré – távolságtartóan meghagyva Eleanor lelkének a teret, hogy elmélyülhessünk benne. Noha annyira pont jelen van, hogy felkeltse bennünk az érdeklődést a sajátja iránt, ami majd a második film központi témája lesz.

1409651160442.cached

A két karakter érdekességét – persze a nagyszerű színészi alakításokon túl – a történetet színesítő jelenetek életszagúsága is tovább fokozza (noha a filmben vannak álomszerű részek és flashbackek is). Ez nem csak A szerelem története: A nő által felfestett helyzetekre, hanem a dialógusokra és a szerethető mellékszereplőkre is igaz (személyes kedvencem a délutáni borozásba bohémen belefeledkező művész-anya). Eleanor mindennapos küzdelmeiben bárki magára ismerhet, miközben a film által közvetített érzelmek is pont annyira finoman hatásosak, hogy könnyet csaljanak az óvatlanul azonosuló néző szemébe. Kár, hogy a Benson alkotása helyenként veszít magával ragadó ritmusából és a filmidő végére némiképp elnyújtottá válik.

Ennek ellenére Ned Benson a vakmerő és kísérletező életműindítás kihívásának eleget téve megugrotta a mércét: A szerelem története: A nő egy átélhető, érzékeny drámát festett a vászonra, még ha nem is annyira konvencionális módon fogalmazva meg azt. Kíváncsian várjuk a folytatást, A férfit.

egy szerelem története_Értékelés

Comments are closed.