HorrorHónap: A Légy 1958/1986

Ha a Légy szóba kerül mindenki azonnal David Cronnenberg 1986-os filmjére asszociál. Pedig az annak is az alapjául szolgáló novellát (George Langelaan – 1957) már 1958-ban megfilmesítették Vincent Price főszereplésével.

A történet elején Francois Delambre (Vincent Price) telefonhívást kap a sógornőjétől (Patricia Owens), aki bevallja: a férjét (David Hedison). Francois a rendőrök kíséretében siet át a nőhöz, aki megerősíti vallomását, de a gyilkosság okait nem hajlandó elmondani. A nő furcsa viselkedése miatt a rendőrök biztosak benne, hogy megőrült. Ám hamarosan kiderül, hogy férje teleportácíóval kísérletezett, azonban amikor önmagán akarta tesztelni a gépet nem volt elég elővigyázatos, ugyanis egy légynek sikerült berepülnie a teleport kamrába…

Bár van benne egy hangyányi camp (mai szemmel a maszk elégé megmosolyogtató), a Légy kiemelkedik az 50-es évek egy kaptafára készülő sci-fi szörnyfilmjei közül, melyek csupán olcsó borzongást nyújtanak a nézőnek.  Kurt Neumann rendezése egy a kortársai többségénél sokkal komolyabb és elgondolkodtatóbb mozi, mely fel hívja az ember figyelmét arra, hogy milyen veszélyeket is rejt a tudomány határainak feszegetése, és hogy talán vannak olyan dolgok amikkel embernek nem szabadna kísérleteznie. (Atombomba, űrprogramok: akkoriban ez a téma különösen aktuális volt).

Sajnos azonban a film ma már koránt sem olyan hatásos, mint bemutatásának az idején. A legkomolyabb probléma vele, hogy túlságosan is a végső csavarra van felépítve, ami 60 éve kétségtelenül váratlan és sokkoló lehetett, de azok számára, akik látták (vagy csak ismerik) a remake-t könnyedén kiszámítható. Ennek ellenére vitathatatlan, hogy a film nagyszerűen építi fel ezt a csavart, miközben szép fokozatosan adagolja a feszültséget. A legvégén pedig van egy jelenet, ami olyan nyomasztó, hogy az akár Cronenberg filmjében is megállná a helyét. Vele ellentétben azonban  Neumann inkább sci-fi, nem pedig horror filmet rendezett.

Továbbá hála a jó színészi játéknak (különösen Hedison és Price) a karakterek sorsáért is tudunk aggódni, érdekel minket, hogy mi történik majd velük a végkifejletben.

Sajnos azonban a producerek kérésére a film nem tarthatta meg az eredeti novella sötét befejezését, ami igazán kár, mert az utolsó happy end jelegű snitt kissé rombolja a film imidzsét. A Légy egyértelműen egy korát megelőző sci-fi volt, amit a műfaj rajongóinak –minimum- érdekesség szintjén mindenképpen érdemes megnézni.

A filmhez 1959-ben egy fekete-fehér folytatás is készült, ami sokkal inkább a szörny horrora koncentrál, mintsem az átadandó üzenetre. Majd 1965-ben jött egy harmadik rész A Légy Átka címen, de ebben már nincsen sem Price sem pedig légy.

1986-ban pedig kijött a remake, amelyet a korszak egyik legzseniálisabb rendezője követett el. Ő volt David Cronenberg és a Légy nemcsak a legsikeresebb, de mai napi a legnépszerübb filmje is. Mondhatni joggal, hiszen amellett, hogy egy testhorror keretében mesél egy igen fontos témáról, a rendező klasszikus filmjei közül messze ezt a legkönnyebb befogadnia az átlagos nézőnek. Szerencsére Cronenberg nem másolja szolgaian a történetet, hanem csak az alapmotívumokat (tudós, teleport, légy) veszi át, nem csak a cselekményt és a karaktereket változtatja meg, de a hangsúlyokat is máshová helyezi.

Míg az 1958-as eredeti inkább a Frankensteinnel ápolt rokonságot, addig Cronenberg sokkal inkább a kafkai vonalra helyezte a hangsúlyt. Vagyis arra, hogy Brundel (a teleportácíóval kísérletező tudós) hogyan birkózik meg az átváltozással. Az ő rendezésében a légy gyakorlatilag egy allegória a halálos betegségekre és az öregedésre. Itt a szörny maga a főhősünk teste, ami szépen lassan átalakul és az ember semmit sem tehet ez ellen. Mégis, hogyan tudnád legyőzni a saját testedet? A film mesterien és roppant nyomasztóan szemlélteti, milyen amikor az embernek tehetetlenül kell végignézni a saját testének lassú elsorvadását. (az akkori kritikusok konkrétan AIDS parabolaként látták a filmet, de ezt Cronenberg cáfolta, mivel a filmjének ennél sokkal egyetemesebb üzenete van).

Brundel szerepében Jeff Goldblum élete legjobb alakítását nyújtja, ahogy a film során szép fokozatosan változik át visszahúzódó tudósból, az erő által megrészegített szuperemberré, majd végül az életben maradásért bármire képes örült szörnyeteggé, az egyszerűen lenyűgöző (meg is kapta érte a Saturn díjat). Sajnos a partnerét alakító Geena Davis koránt sem ilyen jó, az ő halovány játéka a film egyetlen komolyabb negatívuma.

Leszámítva egy elnagyoltabb megoldást (amikor Brundel rájön a hús szerves anyag teleportácíójának titkára) a film története következetesen és logikusan halad az elkerülhetetlen végkifejlet felé. Cronenberg remekül építi a feszültséget, amit nagyban segít Howard Shore nem tolakodó, de karakteres zenéje. Az izgalom fináléban hág a tetőfokára, ami kétségkívül a horror filmek történetének egyik legnyomasztóbb és emlékezetesebb 15 perce. Még ma is ugyanolyan hatásos, mint 28 éve.

A maszkmesteri munka szintén zseniális. Shonagh Jabour megérdemelten zsebelte be érte az Oscar díjat, a Légy megvalósítása még mai szemmel is hátborzongató, amikor pedig a film végén elnyeri a végső alakját, az mindenidők egyik legjobban kivitelezett praktikus (azaz nem CGI) effektje.  De nem csak a vizuális megoldások, de az egyre csak sötétedő hangulat is elsőrangú. (A – nem véletlenül – tojás alakú teleportkészülék pedig ott van mindenidők legikonikusabb díszletei között.)

A Légy példája a tökéletes feldolgozásnak, hiszen történetében szorosan követi az eredeti művet, de a rendező nem csak szolgaian felmondja a leckét, hanem belerakja a saját markáns stílusát és plusz tartalommal tölti meg az alapművet. Nem csak megfelel, de felül is múlja az eredetit. A filmhez 1989-ben egy teljesen fölösleges folytatás is készült, ami csak az első rész díjnyertes effektjeiről akart lehúzni még egy bőrt. ( De még ennél is furább, hogy Howard Shore  2008-ban feldolgozta a filmet, egy opera formájában!)A film bár megjelent nálunk is DVD-n sajnos ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen.

légy2 légy1

Comments are closed.