Brit kisrealizmus nincs, nosztalgia van | Tiltott táncok kritika

Ken Loach legújabb filmje, a mozikban csütörtökön debütáló Tiltott táncok (Jimmy’s Hall) ugyan eltávolodik az alkotó életművében markánsnak mondható dokumentarista kisrealizmus jelenkori történeteitől, de politizáló hangvételét és társadalomkritikai attitűdjét a múltra fókuszálva is megtartja. Így az, AMIRŐL a film beszél Loach-hoz mérten nagy fajsúlyú, a HOGYAN-nal azonban akadnak problémák.

jimmys_hall_00b5e55da45e5f64e401358a9166697a

Ken Loach a brit posztmodern idején a karcos kisrealizmus, a ’brit grit’ kiemelkedő rendezőjeként vált nemzetközileg is (el)ismertté, olyan alkotók mellett, mint a korai Danny Boyle, vagy Mike Leigh. Az irányzat és Loach ide tartozó filmjei a Thatcher-korszakban átalakult munkásosztályból válogatják főhőseiket és a hozzájuk kapcsolható konfliktusokat, melyeken keresztül – és a free cinemából örökölt társadalomkritikai fogékonyságnak köszönhetően – olyan széleskörű problémákat jelenítenek meg, mint az alkoholizmus és a kábítószerügyek (Nevem, Joe), a munkanélküliség és a nélkülözés (Kőzápor), vagy a bűnözői lét és a közmunkaprogram (Szesztolvajok). Loach mostani alkotása azonban nemcsak a ’brit grit’ történeteinek jelenkori aktualitásától, hanem a dokumentarista-realista stílustól is eltávolodik – noha erre is volt már példa az eddigi életműben: a Föld és szabadság középpontjában a spanyol polgárháború, míg a Felkavar a szélnek a Tiltott táncok előtörténetének tekinthető ír függetlenségi háború áll.

A Tiltott táncok főhőse James – alias Jimmy – Gralton, aki tíz év kényszerű távollét után tér vissza hazájába, Írországba. Bár az Új Világ megannyi tapasztalatot és élményt nyújtott a baloldali eszméket valló, életvidám férfi számára, lelkében mégsem vált amerikaivá – hazatérvén ismét a közösség aktív részese kíván lenni. Újranyitja egykori tánctermét, mely régen a megye kulturális gócpontjaként működött. Azonban eme lépését a község egyházi elöljárója és ultrakonzervatív – már-már fasiszta – vezetői nem nézik jó szemmel: kifogásolják Jimmy politikai nézeteit, világlátását, a „sátántól való” jazz-zenét és a vele járó „istentagadó” szórakozási formákat.

Jimmys_Hall_MASTER_STILLS_259__c__Sixteen_Films-0-2000-0-1125-crop

A realista-dokumentarista stílus nyoma ugyan még fellelhető a Tiltott táncok kezdőképeiben – ahol archív felvételeket láthatunk 20-30-as évek Amerikájából, hangulatos jazzel aláfestve – de funkciójuk sokkalta inkább a korfestés és egyfajta bizsergető nosztalgia felkeltése, mintsem a történet hitelességének fokozása. Ez a film későbbi részeire is igaz, bár zömében tartja magát a megtörtént eseményekhez, de azokat egy romantizált csomagolásba bújtatja, amit természetesen az alkotás mögöttes és örökérvényű mondanivalója is szépen megtámogat. A Tiltott táncokban a kisközösségben uralkodó, a változtatásokra a legcsekélyebb mértékben sem nyitott, patriarchális rend kerül szembe a konzervativizmus ellen lázadó, baloldali eszmék követőivel. Loach – ahogy erre ’brit grit’ filmjeinek szociális érzékenysége és a munkásosztály iránti empátiája is utal – az utóbbiak mellett foglal állást.

Jimmys-Hall-2-e1403602384683

Nagy kár, hogy a befogadható mögöttes tartalmat a Tiltott táncok esetében nem egészíti ki egy briliáns forgatókönyv. A karakterek tényleges mélység nélküliek, személyiségüket mindössze az határozza meg, hogy melyik oldalhoz vagy társadalmi réteghez tartoznak, ami egy natúr szereplőkkel dolgozó, kortársi közegben játszódó filmben gond nélkül elfér (hiszen azonnal be tudjuk azonosítani a hősöket), de a realista-dokumentarista stílus hiányában nem olyan egyértelmű, hogy pusztán az osztály-konfliktus motiválna egy karaktert. Főleg, ha magánéleti szálakat is behoz a film – mint ahogy a Tiltott táncok is. Az alkotásban talán két – több figyelmet érdemlő – individuum van: az egyik a pap karaktere, aki egyedüliként a filmben keresztülmegy némi változáson; a másik maga a főhős, Jimmy, de ez utóbbit sajnos kelletlenül körüllengi egy romantizált Robin Hood-utóérzés, amitől egysíkú és unalmas jófiúvá fakul. Persze ezen a modoros színészi játék, és az azt még esetlenebbé tevő, egy munkás-szereplő esetében indokolatlanul teátrális szóhasználat sem segít (pedig Jimmy többször hangsúlyozza, hogy nem tanult ember).

Ezen gyengeségek ellenére a Tiltott táncok egy nézhető és élvezhető film, noha a kisrealista Loach-hoz szokott nézőknek kevésbé ajánlott – a mögöttes mondanivalón túl nagyon is konvencionális alkotás lett. De legalább kellemes zenéivel és tánc-jeleneteivel édeskés nosztalgiába áztatja a 20-30-as évek szerelmeseinek szívét.

Tiltott táncok_Értékelés

Comments are closed.