Újszerű és erős Alföldi Caesarja

   Rómában esőre áll az ég. Öltönyös alakok egy csoportja az égszakadást teljesen figyelmen kívül hagyva örökbuzgón tervezik a diktatórikus hajlamú rezsim teljes megdöntését, amelyhez eszközzé saját haragjukat és lesújtó kezüket, alanyává pedig a teljhatalmú Caesart teszik. Nem sejtve a rá leselkedő veszélyről, a rossz érzést keltő jóslatokról, a tömeg haragjáról, Caesar azon a végzetes napon a Capitoliumba siet, hogy átvegye „babérkoszorúját”. A jólöltözött, eltökélt alakok körében végül nemcsak saját, de a birodalom sorsa is megpecsételődik, amely káoszba és vérbe fojtja a forrongó Rómát.

15449_704980936275743_7137662279623731880_n

Fotó: Puska Judit

Alföldi Róbert pályafutása alatt az általa készült darabok többsége nyers, mégis sokatmondó és elgondolkodtató lenyomatai voltak a magyar valóságnak, amelyeket hangsúlya és stílusa miatt lehetett kedvelni vagy kritizálni. Egy azonban biztos: a keze alatt készülő előadások mind kulturális érzékenységről és kemény szembesítési vágyról tettek tanúbizonyságot. Legújabb rendezése, a Julius Caesar sem a klasszikus köntösben lett megálmodva.

Mindazonáltal azt sem állíthatom, hogy ez volna a művész úr legkiválóbb rendezése. Számos részlete ellenére, amiket lentebb hamarosan kifejtek, nem érte el azt a hatást, amit általában a pulzáló, szembesítő és kellemesen intenzív Alföldi-színháztól az elmúlt időszakban megszokott és már-már elvárt az ember. Ez annak is tulajdonítható, hogy valójában már nem kívánta annyira erőteljesen átadni a mondanivalóját, és így az ember úgy távozik, hogy nem kapta meg teljesen azt a színházi élményt, amit várt. Elgondolkodtató és élvezetes, de közel sem annyira hatásos, mint például a Mephisto vagy az Őrült Nők Ketrece.

10847779_704980846275752_5266672226717854710_n

Fotó: Puska Judit

Önmagában nézve ennek ellenére egy kitűnő szereposztású, erős rendezésű, minimális, de pont ezért elengedő díszletű és komoly mondanivalóval bíró előadásról beszélhetünk. A római összeesküvőket olyan nagyszerű művészek alakítják, akiket korábban a Nemzeti Színház, valamint folyamatosan a Vígszínház színpadán is láthatunk. Két főszereplőként emelhetem ki Hevér Gábort és László Zsoltot, aki között kitűnő kémia működött Cassiusként és Brutusként. Akik miattuk (is) váltanak jegyet, biztosan nem fognak csalódni: a két művész számtalan közös jelenete közül mindegyik meggyőző és szenvedélyes. Kettőjüket erősíti még a komolytalan, de később minden átmenet nélkül erőteljessé váló Antoniusként Stohl András; Caesarként Hegedűs D. Géza, aki félelem nélkül, becsvágyón rohan az összeesküvők karjába; felesége Herczeg Adrienn, aki képtelen visszatartani őt, valamint a tőrt ragadók között: többek között Fesztbaum Béla, Józan László, és Fehér Balázs Benő. Menczel Róbert díszletében az említett színészeknek hatalmas tér jut a bizonyításra: minimálissága nem a térre, hanem a színházi kiválóságokra helyezi a hangsúlyt.

10308083_704981242942379_3787345182626394757_n

Fotó: Puska Judit

A rendezésben a jól ismert Alföldi-eszköztár hamisíthatatlan jellemzőire bukkanhatunk. Ha az eredeti szöveg modern átgondolása és fordítása, valamint a közel sem római kosztümös öltönyös tisztviselők feltűnése nem lenne éppen elég újszerű, a direktor a hatásos hangeffektusok használatát sem aprózta el, miközben igyekezett kihasználni a Víg színpadának lehetőségeit is. Valószínűleg nem is Alföldi lenne, ha az előadás végére a színpad nem ázna vérben, vagy itt éppen vízben. (Kellett az a világítás is a nyitó jelenethez, még akkor is, ha nem tudjuk, mi célt szolgált. Talán, hogy mi vagyunk, vagy ők vagyunk? Nem biztos, hogy el kell dönteni.)

10805843_704981062942397_8767495558183977442_n

Fotó: Puska Judit

A darab nagy rizikófaktora volt azonban, hogy mennyire reflektál a politikai eseményekre, mennyire lesz képes elvonatkoztatni a nagyérdemű az ajtókon kívül zajló eseményektől a darab során. Ebben a tekintetben közel sem annyira intenzív és erőszakos a megszokott alföldi gondolat adagolása (ismét megjegyzem, ez mindenképp dicséretes, attól függetlenül, hogy szimpatikus-e vagy sem az átlagos néző számára): tökéletesen élvezhető az előadás a shakespeare-i remekmű modern interpretálásaként, attól függetlenül, hogy a kötekedő szemlélődő számára könnyű olyan részleteket, kiskaput találni, amely kétértelművé tehet egy-egy jelenetet. Aki azért megy, aki arra akar gondolni, annak úgyis sikerül, lényegtelen, hogy van-e oka rá vagy sem.

Az Alföldi-kedvelőknek mindenesetre számtalan, már említett okuk van arra, hogy megtekintsék a rendező legújabb munkáját.

Az előadást legközelebb december 15-én láthatja a közönség a Vígszínházban.

Comments are closed.