Végre vége! avagy Peter Jackson TÉNYLEG találjon új Hobbit!

Sosem könnyű megőrizni az objektív ítélőképességet, ha csillogó szemű Gyűrűk Ura-fanatikusok vesznek körül, pláne ha benned is lakozik egy. Márpedig az enyém már A hobbit első részének bemutatásakor kétségbeesetten háborgott, hogy nem akarja látni ezt a valamit, ami csak a fantasy-eposz halovány árnyékaként (illetve annak farvizén), aljas Gollam módjára „szompolyog” a rajongók zsebéhez, hogy újabb összegeket csenjen ki belőle. Belső kis LoTR-rajongóm a második rész megtekintése után szabályosan dührohamot kapott, és a most év végén debütáló záró rész sem győzte meg kifejezetten. Noha befejezésnek elment.

Hobbit-FiveArmies-Trailer-Banners3

A Gyűrűk Urával világhírűvé vált Peter Jackson vállalkozása már a kezdetekkor sokakban szkepszist keltett, miszerint hogy lehet majd egy olyan vékonyka könyvecskét, mint a Babó három, több mint két órás filmre adaptálni. Bár az alkotók bőven hozzáírtak a mesés történethez, hogy az több szálon kapcsolódjon a három kötetet feldolgozó fantasy-eposzhoz, ám a forgatókönyv kínos hiányosságai már az első két A hobbit-részen is rajtahagyták a nyomukat. A karakterrajzok sablonosak voltak, ráadásul a már ismert szereplők esetében (mint Gandalf vagy Legolas) az írók csak a vázlatosságig jutottak, nyugodtan támaszkodván arra, amit a figurákról már a Gyűrűk Urában megtudtunk. Jelentős (kiegészítő) cselekmény és fordulatok hiányában (hőseink három filmen át mennek egy MÁSIK hegy felé, hogy egy Smaug nevezetű sárkánytól visszakaparintsák a törpök városát, Erebort és annak felfoghatatlan mennyiségű kincsét) az alkotók szinte kizárólagosan a digitális korszak nagy kísértőjére, a látványra támaszkodtak. Ezen gyengeségek a harmadik – és egyben zárórészt -, A Hobbit – Az öt sereg csatáját is érintik, bár minősége tagadhatatlanul felülmúlja elődjeit.

gandalf

A történet szerint hőseink elértek Ereborba, a hegy belsejébe, ahonnan kiszabadították a rettegett sárkányt (ha a vak nem is, de aki kicsit is jártas a fantasyk univerzumában látja, hogy igazából egy wyvern), Smaugot. Az eredeti nyelven Benedict Cumberbatch hangján „csivitelő”, feldühített óriásgyík pedig rátámad Tóvárosra, melynek lakói így otthon nélkül maradnak és a Hegy felé veszik útjukat. Azonban Ereborra nem csak az embereknek fáj a foguk – hamarosan felbukkan a tündék, a törpök és az orkok serege is, mindnyájan részt követelnek a törpök kincséből. Tölgypajzsos Thorin, Erebor jogos uralkodója azonban nem kíván osztozni, kapzsi őrületében még háborút is szít a fajok közt. És így kezdetét veszi a titánok harca, vagy legalábbis az öt sereg csatája.

THE HOBBIT: THE DESOLATION OF SMAUG

A majd’ két és fél órás filmidőt aligha tölti ki a fordulatokban nem kifejezetten bővelkedő és igencsak kiszámítható cselekmény (na jó, egy ideig számolgathatjuk a kezünkön az öt sereget, de ez is hamar unalmassá válik). Ugyan dicséretes – a karakterrajzok bővítését szolgáló – elem Thorin „sárkánykórjának” bemutatása, melyben az őrült uralkodó toposza mutatkozik meg a vásznon (lásd még Néró vagy csak a Trónok harca Mad King-je), de a konfliktus megoldása végül kínosan ad hoc módon alakul. A többi karakter azonban marad olyan, amilyen volt az első két részben: a törpök hűségesek és kedvesek, Bard skatulyás jófiú, Bilbó… is being Bilbó (esetlen, ám leleményes). A szerelmi szál továbbra is erőltetett, de legalább színre vonul benne egy valamire való női szereplő, Tauriel.  A forgatókönyv gyengeségét pluszban még az is aláhúzza, hogy a film tényleges vége előtt már legalább tízszer le lehetett volna zárni a sztorit – a befejezés az egész trilógiához hasonlóan feleslegesen elnyújtott (legalább fél óra!), édeskés nosztalgia helyett pedig csak türelmetlenséget vált ki a nézőből.

video-undefined-238292B700000578-929_636x358

Mérvadó történet hiányában Az öt sereg csatája is végső mankóként a látványra és az attrakcióra támaszkodik. A film utolsó harmadában – amikor elkezdődik a tényleges csata – már tulajdonképpen nincs is jelentős fordulat, a hosszan elnyújtott harcjelenetekben Battle Royale-szerűen mindenki megmérkőzik mindenkivel. Egyébként Az öt sereg csatájának ezen része tényleg maradéktalanul profi és szemet kápráztatóan nagyszabású: különféle szörnyek vonulnak színre (még a Dűne férgei is megidézésre kerülnek), hősök csapnak össze monstrumokkal, a film pedig szép lassan egy számítógépes játékká alakul, amit tényleges interakció hiányában csak kívülről szemlélhetünk (és ugye milyen idegesítő, amikor a nagytestvér kisajátítja a konzolt, mi meg csak bámuljuk, ahogy írtja az ellenséget?!). A legakrobatikusabb figurákat ismét a szétretusált arcú Legolas mutatja be, nem egyszer sajnos – a realizmus talajától kínosan eltávolodván – a groteszk felé közelítvén az attrakciót (például amikor felfele szökell a leomlott híd kövein). Az öt sereg csatájának látványvilága egyébként zömében a helyén van, de az utófényelők digitális ecsetje néha igencsak belemerült a pixelekbe: némelyik kép kifejezetten giccses lett (például amikor Bilbó és Gandalf ülnek a naplementében).

Történetében ugyan nem hozott többet A hobbit-széria záródarabja, de tény, hogy látvány szintjén nem csak, hogy tartotta, de meg is ugrotta az eddigi szintet. Akik nem bánják, hogy ismét nem a Gyűrűk Urát kapják Peter Jacksontól, netán szerették is az első két részt, ezt se hagyják ki! A többiek inkább nézzék meg az Éjjeli férget, vagy a Csillagok közöttöt.

hobbit értékelés

Comments are closed.