Hugh Grant ezer arca

A vásznak karácsonyi felhozatala igen gyér. A Paddington az egyetlen, mely képes ünnepi atmoszférát a nézőtérre varázsolni. Ugyan a Hogyan írjunk szerelmet-ben többet esik az eső, mint az összes többi most játszott filmben együttvéve, van benne valami bájos, ami miatt jó szívvel ajánlom azoknak, akik emberibb témára vágynak, mint egy esőkabátos mackó Londoni kalandtúrája.

Marc Lawrence fogta, és önmagát hozta. Írt egy könnyen fogyasztható amerikai sztorit, leszerződtette (akarom mondani egy sör mellett megkérdezte) Hugh Grantet, és ha már arra járt akkor megrendezte. A recept minden filmjén jól működött: Két hét múlva örökké; Hová lettek Morganék?; Zene és szöveg. Mostani ujjgyakorlata is kellően kreatív és konzervatív egyszerre ahhoz, hogy a középmezőnyt ékesítse jelenlétével a mozi választékban. Szerencséjére nem sok konkurenciája akad, hiszen kevés filmben nem gyilkolnak, ha valaki fellesne a palettára.

DSC_7727.NEF

Azonban a film sem vall önmagában kudarcot. A limonádé sztorit erősen megírt karakterek és dialógok tarkítják. Grant ezúttal egy kiégett forgatókönyvírót alakít, akinek nem marad választása, el kell utaznia a világ végére a Keleti-partra tanítani, hogy ne kelljen villanyszámlák hadával megküzdenie. Kiszámítható kezdeti arroganciája fordulatot vesz a kis közösség melegsége által, és rájön értékeire és élete további céljaira. A film lassan csordogál, de közel sem unalmas. Mindig van valami poén, ami sosem nyúl mellé, csak éppen hol erősebb, hol gyengébb. De összességében egy nagyon is kellemes időtöltés az ünnepek környékére.

A jutalomjáték szó többször is eszembe jutott a filmet nézve, de nem Grant miatt. Marisa Tomei hihetetlen energiával visz életet a filmbe, és a főszereplő uncsi hétköznapjaiba, kétgyerekes egyetemistaként. J.K. Simmons apró, de leginkább felejthetetlen jelenetei is bőven megérnek egy misét, mint az iskola katonai múltú, de érző lelkű igazgatója.

rewrite32-600x399

De a filmet, a néha igen frappáns dialógok között mégiscsak Hugh Grant tartja egyben. Méghozzá a szokásos formulával, önmagát hozza (ő is). Igazi hitvesétől, a vígjátéktól egyszer próbált meg elszakadni, a Felhőatlasz képében. Ugyan számomra Grant igen kedvemre való, kicsit örültem, hogy itt kevesebb jelenlét jutott neki, mert arca a legkomorabb, legelmaszkírozottabb állapotában is mosolyra sarkall, és ezt a beidegződést, már nem lehet levedleni.

Hugh Grant egyedi márka. Senki nem tud ilyen búsan kamerába nézni, vagy úgy mosolyogni, hogy közben az ember ne ráncigálná meg a pofiját. És sármján egyelőre az idő vasfoga sem talált gyenge pontot. Ugyan őszesebb és ráncosabb lett, egyénisége semmit sem kopott.

Nagy talány számomra, hogy mi lesz vele, ha elszáll eme bája? Jim Carrey is nagy mókamester, sőt. De ő komolyabb, néha drámaiabb filmekben is megmutatta mire képes. Hugh Grant megbízhatósága sajnos nagyon is egyoldalú. Szerencséjére viszont ritkábban vállal filmet mind mondjuk Jason Statham, így amikor végre kétévente egy limonádéval a mozikba keveredik, addigra pont elkezdhet hiányozni, hogy más karakter képében lássuk szokásos mosolyát.

Én Hugh Grant-el kívánok nektek Boldog Karácsonyt, és sikerekben gazdag újévet Kulton olvasó. Remélem, hogy ha annyit szakad körülötted az eső, mint ebben a filmben, akkor is úgy nézel majd az élet képébe, mint Hugh Grant, győztesen!

hugh-snow

Comments are closed.