A jólét illúziójában – Buborékok a Radnótiban

  Jó és hiteles családi drámákat nem nehéz találni a budapesti színházi szférában. Két éve az Örkény Meggyeskertje, előtte pedig a Vígszínház Augusztus Oklahomában című darabja győzött meg erről. Hogy mennyire működőképes a dráma ezen válfaja, természetesen a darab számos tulajdonságától függ. De ahogyan az előbb kiemelt előadások, úgy Mohácsi János legújabb rendezése, a Buborékok is megfelel ezen elvárásoknak – erős színészek, megrendítő emberi sorsok, és az az örök üzenet, ami a függöny legördülése után is életképes tud maradni.

unnamed2232

Fotó: Dömölky Dániel

Csiky Gergely komédiáját a Mohácsi testvérek dolgozták át, és Mohácsi János rendezte meg a Radnóti Színházban, a történetben pedig a Solmay családdal ismerkedhetünk meg. Történetük egy-két részlete pedig akárki famíliájának megfelelhetne. Van itt minden, ami tányértöréshez majd kibéküléshez vezet: szerelmek, viszonyok, veszekedések, csalások és adósságok, partik, nagy táncok, mindezt a vígjátéki és egyben drámai motívumok tökéletes egységében előadva. Miközben egyikük sem hibátlan, a jólét illúziójába menekülve igyekeznek fenntartani magukat. Ez persze nem tarthat örökké.

Számomra az üzenet mellett a színészek közös munkája volt legmeggyőzőbb. Itt nincsenek nagy akciók, lélegzetelállító megoldások és szájtátó trükkök, a történet működése elsősorban a színművészeken múlik. Ha ők képesek megfelelően és szépen adagolva életre kelteni a darab középpontját alkotó emberi kapcsolatokat, nagyot hibázni már nemigen lehet. Az előadásban csaknem a színház teljes társulata részt vett, összeszokottságuk (bár premierről beszélünk) megerősítette a közös játékot.

unnamed

Fotó: Dömölky Dániel

Márpedig a Buborékokban az összes tipikus, valószínűleg számunkra is veszélyesen ismerős karakter megfordul a színpadon. És nem is akárhogy – a rendkívül erős csapatmunka egyik eredménye, hogy nehéz bárkit is kiemelni a jól szerepeltek közül. De talán nem meglepő, ha elsőként Schneider Zoltánt említem meg, aki Demeter szerepében a legmulatságosabb perceket okozta számunkra a színpadon. A hóbortos legjobb barát minden jelenetbe képes volt egy nagy adag iróniát és humort csempészni. Gazsó György és Kováts Adél az előadás főszereplőiként remek munkát végeztek: az eladósodó házaspárként kénytelenek szembenézni „buborékuk” kipukkanásával, jólétük elillanásával, és új életet kezdeni az igazi életben. Rétfalvi Tamás és Adorjáni Bálint vicces kedvű testvérpárja, akik a házasság ígéretében látják a jólétüket; Szávai Viktória és Pál András házaspárja, akik újra megtanulják értékelni egymást számos csatán keresztül; vagy éppen Andrusko Marcella és Móga Piroska, akik vásárlásmániás anyjuk szoknyája mögül még csak most kezdik el megérteni az életet.

111

Fotó: Dömölky Dániel

Mohácsiék munkájáról érdemes tudni, hogy a próbák során írják a történetet is. Így az előadás kezdetén még a finálé sem volt papírra vetve. Ám a kísérletező kedv eddig nem okozott csalódást, a három felvonásos előadás hosszúsága sem megterhelő: az előadás képes magával rántani annyira, hogy ne a végét, hanem az újabb felvonásokat várjam. Ez számomra ritka, de itt teljes mértékben bele tudtam élni magamat.

Akinek az előbbi információ sem volt újdonság, annak Kovács Márton neve is ismerős lehet. Mohácsi ismét rá bízta a zene és a koreográfia feladatát, a tehetséges hegedűművész pedig most sem hazudtolta meg önmagát. Kollegáival tökéletes hangulatot teremtettek a táncos, a drámai és egyaránt a humoros jelenetek alá is. Ez pedig képes volt egy újabb löket lendületet adni az egész előadásnak.

A Buborékok egy kitűnően megkomponált családi történet, amelyben tökéletesen váltogatja egymást a humoros könnyedség és a növekvő feszültség. A család, amely világéletében a jólét paradicsomában élt, egyik pillanatról a másikra kénytelen megtanulni, milyen az, ha az eddig természetesnek gondolt kényelmüktől megfosztják őket. Nem lehet mindig jó, de persze rossz sem. Az egyensúlyt kell megtalálnunk, akkor biztonsággal átlavírozunk majd a nagy viharokon is.  Ez pedig színpadon, és azon kívül is fontos tapasztalat.

Comments are closed.