A pince rabja – A lepkegyűjtő a Centrálban

  Ferdinand Clegg a lepkegyűjtés megszállott szerelmese. Hatalmas vidéki villájában üvegek mögött sorakoznak a befogott példányok legkülönbözőbb fajtái. Az életüktől megfosztott lepkék becserkészése nem csupán egy hobbi a különleges kisugárzású Freddie számára. Nem csupán lepkéket kutat: a szépséget keresi, amelyet örök piedesztálra emelhet az otthon falai közt. A legújabb szerzeménye viszont más, mint az eddigiek: megbabonázza a férfit, szépsége rabjává teszi. Nem, ezúttal nem lepkékről beszélünk: a pince mélyén egy gyönyörű fiatal lány vár rettegve arra, mikor fosztja meg őt is életétől ez a különleges műgyűjtő, hogy örök időkig gyönyörködhessen benne.

11150403_1047426471953652_2855988884392811790_n

Fotó: Éder Veronika

A Centrál Színház legújabb bemutatójában, A lepkegyűjtőben ennek az érdekfeszítő folyamatnak a pszichológiáját vizsgálja Horgas Ádám rendező.

John Fowles regénye egy végletekig izgalmas, félelmetes pszicho thriller fogva tartóról és rabjáról, amit korábban filmen, most pedig először színpadon is láthatunk. Nagy kérdés volt hát, mennyire lehet életképes egy ilyesfajta történet egy kisszínpadon, két színésszel, közel két órába sűrítve, és megannyi különböző elvárással, amikkel mint nézők megérkezünk. Jelentem: minden tekintetben szórakoztató, érdekes és lehengerlő előadásról kell beszélnünk, ami ha lehet, az idei legjobbak listáját gazdagíthatja. El is mondom, pontosan miért.

Freddie és fogvatartottjának kapcsolati fejlődése az darab igazi mozgatórugója. Az ehhez szükséges kémia pedig rendkívüli volt Bereczki Zoltán és Ágoston Katalin között, ez pedig nagy mértékben határozta meg az egész előadás hangulatát. Mivel csupán ők ketten játsszák a darabot, minden felelősség rájuk hárul.

10930065_1047426798620286_8018991139124401366_n

Fotó: Éder Veronika

Az előadás középpontjában az első pillantásra visszafogott, szimpatikusnak tűnő Freddie, aki beteges mániáját ezúttal egy fiatal lány fogva tartásában éli ki titokban, miközben kényszeredetten igyekszik tartani magát erkölcsi értékrendjéhez – kérdés, mennyire értékrend az, ami egy ember elrablása majd fogva tartása között merül föl a fogva tartóban. Bereczkit legutoljára a Játékkészítő című darabban láttam, és kicsit tartottam tőle, hogy a musical és operett szakon végzett színművész hogyan fog hozzányúlni Freddie karakteréhez. Minden bizonnyal az ő színészi döntéseinek volt köszönhető többek között az, hogy számomra ennyire magával ragadó volt ez a színdarab. Bereczki egy-egy félmondattal, kis mozdulatokkal, két pillanat alatt volt képes átváltani naiv kisfiúból a Freddie-ben élő gonosztevőre. Bár beteges vágy hajtja, mégis kíváncsiak vagyunk rá, meg akarjuk ismerni az okokat, amiért idáig jutott.

11133658_1047426618620304_6264254442618867162_n

Fotó: Éder Veronika

Nehéz elhinni, hogy az altatót éneklő, szerelmes áhítattal mosolygó fiú egyenlő azzal a férfival, aki megkötözi a nőt, megfenyegeti, miközben videoblogjában váltig állítja, bizonygatja, hogy mindezekkel, még nem lépte át a határait. Érzelmi váltásai ijesztőek, és a kissé személyiségzavaros Freddie hiába próbálja megtalálni a megváltást, amit kimondatlanul az Ágoston Katalin által alakított rabjában lát meg. A lány tisztában van a fogva tartójának betegségével, de egy idő után szerepbe kényszerül, hogy élve megússza a vérfagyasztó kalandot. Az életigenlő, impulzív lány szerepében a színésznő tökéletes ellentéte Freddie-nek, aki úgy akarja életre kelteni őt, hogy gyűjteményébe szánja. Ezzel tulajdonképpen gyilkosságot követne el, de számára élet és halál jelentése régen összemosódott. A díszlet, Freddie háza, a hangtechnika, zene, a kivetített képek, rémálmok, közeli felvételek tökéletes körítést adnak a darabhoz: még jobban segítenek átélni azt. A két színésznek bőven van lehetősége megmutatnia képességeit, és az erre jutó rengeteg idő remek alkalmat kínál.

A történet igazi erőssége mégis a regényből gyökeredzik, amit az alkotók a színpadi változatban is kétségtelenül eltaláltak: az a személyiségpszichológia, aminek bemutatása során a tragikus helyzet főképpen Freddie személyiségét és belátásait csonkítja meg. Ez pedig jószerivel mindent átír. Az idő elteltével elmosódnak a határok rab és gonosztevő között, a szerepek felcserélődnek, és a végére nem vagyunk biztosak abban, hogy a lány a történet igazi áldozata. Tulajdonképpen Freddie saját beteg lelkének, és nem utolsó sorban a pincének a rabja.

Comments are closed.