Vámpírok és androidok a Titanic fedélzetén

Egy budapesti filmrajongó számára nem is létezhet jobb tavaszi program, mint a Titanic fesztivál. Főleg, ha olyan erős és változatos a filmkínálat, mint az idei. A fedélzeten természetesen szerkesztőségünk is képviseltette magát, és bár sajnos minden filmre mi sem tudunk beülni, de igyekszünk minél többre, amelyekről a véleményeinket természetesen ki is írjuk magunkból. Szóval íme az első adag élménybeszámoló a fesztiválon látott filmekről.

A Girl Walks Home Alone At Night – Csadoros vérszívó r.: Ana Lily Amirpour

Az első iráni western-vámpír filmről ódákat kéne zengenem, hiszen a legtöbb kritikus is ezt teszi. Sajnos azonban Ana Lily Amirpour debütáló filmje (talán a túlzott vagy a téves elvárásaim miatt) számomra összességében mégis kissé csalódás keltő volt. Azonban senkit sem szeretnék eltántorítani a film megnézésétől, és nemcsak azért mert bizonyos elemei nekem is tetszettek, hanem főleg mert ez tényleg egy olyan film, amelyhez foghatót még nem igazán láttunk. A Girl Walks Home Alone At Night legnagyobb erénye kétségtelenül a hihetetlenül erős, már-már álomszerű atmoszférája.  Gyönyörű szép fekete-fehér fényképezés találkozik az Ennio Morricone munkássága által ihletett western hangulatú filmzenével, amelyben olykor a klasszikus (illetve a modern) perzsa zenei témák is felbukkannak. Már ebből is érezhető, hogy ez a film egy valóságos műfaji koktél, amelyben a western és vámpír filmek elemi mellett, ugyanúgy megjelennek a film-noir (a fényképezés nem egyszer juttatja majd eszünkbe a Sin City-t), a drog- illetve az 50-es évek tinifilmjeinek az elemei, mint David Lynch vagy éppen Jim Jarmusch munkásságának nyomai. Ezek a kikacsintások, azonban koránt sem olyan egyértelműek, mint mondjuk Tarantino filmjeiben, nem tolakodnak előtérbe, hogy a néző rávághassa, hogy „ez a beállítás konkrétan innen ez a zene pedig onnan van”.  Emiatt pedig film nézése egészen pszichedelikus élmény lesz azoknak, akik kellően eltudnak benne merülni. Nem egy olyan jelenet illetve beállítás van, amely hosszú időre belefog égni a néző emlékezetébe.

Na de mi helyzet a történettel? A film története több szálon mozog, az alapot egy vámpír lány és egy fiú egymásra találása adja, de ehhez kapcsolódik még a fiú és drogfüggő apja viszonya, illetve ez utóbbi szerelme egy prostituált iránt is. És, itt kell bevallanom, hogy bár a film első felében abszolút magával ragadt a hangulat, a közepére elkezdtem attól tartani, hogy a lassan hömpölygő cselekmény a végén nem fog számomra egy kerek egésszé összeállni, és sajnos így is lett.  Viszont (bár kifejezetten kevés a párbeszéd) a film színészgárdája kifejezetten jó volt, de közülük is kiemelkedik a címszereplő Sheila Vand, aki egészen megigéző teremtés.

Az A Girl Walks Home Alone At Night  tipikusan egy olyan film, amelynek az értelmezése a nézőre van bízva, hiszen bár több témát is felvett (muszlim nők elnyomása, globalizmus kiterjedése az iszlám világra, drogfüggőség és persze a szerelem) egyiket sem fejti ki igazán látványosan, csak apró fogózkodókat ad a megértéshez. Annak ellenére (mint, ahogy azt fentebb is írtam), hogy a filmért szinte egyöntetűen rajonganak a kritikusok, ez egy hamisíthatatlan rétegfilm, amely sokak számára válik majd kultikus darabbá, de pont  ugyanennyien fogják egy túlértékelt blöffnek tartani. (Vagy nem, hiszen eddig abszolút kisebbségben vagyok a véleményemmel.)  David Lynch, Jim Jarmusch vagy éppen Ben Wheatley rajongónak, azonban mindenképp ajánlott a bepróbálása.

 Vetítik: 04. 15. 21:00 – Uránia Nemzeti Filmszínház


 

Ex Machina – r.: Alex Garland – 2105

Alex Garland rendezői bemutatkozása az idei felhozatal egyik leginkább várt darabja volt (mi sem tanúskodik erről jobban, mint, hogy az első vetítésén telt házzal futott), de vajon sikerült-e megfelelnie az elvárásoknak? Ha a kedves olvasó is ott ült a vasárnapi vetítésen, vagy csak olvassa a különböző filmes blogokat, akkor bizonyára már tudja, hogy a válasz igen. Az ExMachinát bizony joggal emlegetik, az elmúlt évek egyik legjobb és legokosabb sience-ficton filmjeként, hiszen nemcsak, hogy remekül van megírva és eljátszva, de olyan kérdéseket is feszeget, amelyeken a néző még sokáig el tud gondolkodni.

A sztori nyitányában megismerkedünk Calebbel (Domhal Gleeson), a Blue-Box (a film világában ez a legnépszerűbb kereső motor) cég programozójával, aki meghívást nyer, hogy egy hetet eltölthessen a vállalat főnökének (Oscar Isaac) birtokán (természetesen ez utóbbi társaságában). Vendéglátója, csak megérkezése után osztja meg vele látogatásának valódi célját: Calebnek kell elvégeznie a Turing tesztet az általa alkotott mesterséges intelligencián, hogy kiderüljön rendelkezik-e öntudattal a gép. Azonban hamarosan valami egészen különös vonzalom kezd kialakulni Caleb és az android (Alicia Vikander) között.

Az Ex-Machina egy meglepően sokoldalú film, amely azon kívül, hogy remekül fejtegeti azt, hogy mely tulajdonságaink tesznek minket valóban emberré, egyaránt működik úgy is, mint modern Frankenstein történet, bizarr szerelmi dráma vagy éppen a klasszikus nemi szerepekről készített tanulmány. Mindezeken túl pedig, van egy kifejezetten kortárs rétege is, a kereső motorok természetéről és arról, hogy az átlagember mennyi mindent oszt meg magáról az interneten.

Köszönhetően pedig a nagyszerűen megírt (és a humort sem mellőző) dialógusoknak, illetve a három remek karakternek,  – akik mind egyenrangú szerepelői a történetnek – a film a legkevésbé sem érződik lassúnak, sőt ahogy egyre inkább közeledünk a végéhez, egy kifejezetten izgalmas psziho-thriller kerekedik ki belőle. (Ebben nem kis szerepe van Ben Salisbury és Geoff Barrow remek, feszültségkeltő zenéjének is.)

Azonban az, hogy a csupán három szereplőt mozgató és gyakorlatilag egyetlen helyszínen játszódó film végig képes fenntartani az érdeklődésünket nemcsak Garland írói/rendezői érdeme, hanem a kiváló főszereplőké is. Oscar Isaac egyenesen lubickol az excentrikus, isten-komplexusos (ám kicsit sem sablonos) zseni szerepében. Domhal Gleeson pedig annak ellenére méltó partnere, hogy az ő szerepe jóval kevésbé látványos, mégis hozzáköthető a film egyik legerősebb- és emlékezetesebb jelenete.

Aki viszont igazán ellopja a show-t, az Ava. Nem csupán arról van szó, hogy vizuálisan elképesztően kreatívan lett megalkotva, de Alicia Vikander végig tökéletesen hozza azt a kettősséget, hogy a néző teljes egészében átérezze Caleb helyzetét, és ő maga is azon gondolkozzon, hogy van-e a lánynak öntudata vagy sem. Az meg már tényleg csak hab a tortán, hogy látványát tekintve ez egy kifejezetten szép film, mind a fényképezést, mind pedig a minimalista dizájnt nézve.

Bár számomra a film végén az igazán nagy katarzis elmaradt, az Ex-Machina így is egy remek film, amiért nagy kár, hogy végül még sem kerül itthon mozi forgalmazásba.

 Vetítik: (A ma esti vetítésre már minden jegy elkelt), Pót vetítés: Ápr. 18. 23:00 Puskin

 

Ha érdekel a többi Titanic fesztiválon látott film: itt és itt meg is hallgathatod a véleményünk.
 

Comments are closed.