Elengedhetetlen a filozófia – Faust I. kritika

  Mindig nyitott vagyok az egyéni interpretációkra. Izgalmas terep, látni a feldolgozásokat, elgondolásokat a rendezők szemével. Ezek a kísérletek még érdekfeszítőbbek akkor, hogy ha klasszikus művek kerülnek a vágóasztalra. Az újraértelmezésekben egy olyan régi mű is lángra kaphat, ami más esetben érdeklődés és elővétel híján tovább porosodna a nagy drámák gyűjteményében. Hasonló okok vonzottak a Katona József Színházba a Faust első részére is, amit igen rendhagyó módon keltettek életre – a két részes előadást két egymás utáni estén tekinthetjük meg, így birtokba véve a teljes művet, amelynek könyvi alapja is bőven meghaladja egy kétórás előadás időtartamát.

11168490_10155448783905384_6721812920917187733_n

Mindazonáltal korántsem sorolom az előadást a bevezetőben említett hálás helyzetbe. Az, hogy egy bizonyos értelmezés kinek mennyire tetszik, ki mennyire ért egyet vele, teljesen szuverén jog. Ahogyan az is, hogy egy rendező mire teszi a hangsúlyt, sőt, fontosabb talán, hogy mindezt hogyan teszi. Ám az egyensúly megtartása, a jelenetek logikája, felépítése, egymásra épültsége, rendezettsége egy színházban nem ördögtől valók. Főleg abban a helyzetben nem, ha valaki egy olyan monumentális és korszakalkotó művet választ a feldarabolásra, mint Goethe Faustja. Ez az a mű, amelyben a gyarló embert megkísérti az Ördög, boldogsággal kecsegteti, miközben nem jön rá, hogy nem a rossz hívószava, hanem saját akarata az, amely sötétségbe taszítja őt.

Az elgondolásokat sosem kritizálom. Azt viszont igen, hogy ha ezeknek az egyéni stílusban megszült jeleneteknek nincsen jelentése, sőt, helye sem a mű egészére vonatkozóan. Nem az zavart, hogy Schilling Árpád rendező a Faustot óriás falloszok társaságában képzelte el. A provokatív szexualitás ma egyre inkább teret nyer a színházakban, és ez addig nem gond, amíg okkal ruházzák fel és gazdagítja a darab jelentéstartamát. A Faust önmagában nem volna egy rossz darab, de ez az enyhén frusztráló jelenet számomra felőrölte az egész elképzelést. Főleg azután, miután a második felvonás világossá tette, hogy a rendező ezen a vonalon kíván továbbhaladni – ha nem is ilyen intenzív vizualitással bár, mint az említett jelenetben.

11146537_10155460317910384_6542241499202424792_n

Lehet felerősíteni, sőt, kiemelni a Faustnak a szexuális vonatkozású oldalát. Lehet a színpad középpontja az ágy és az aktus. Csak borzasztó nagy veszteség, ha egy ilyen erős tanító jelleggel bíró darabnak ezt az oldalát fogja meg egy amúgy rendkívül tehetséges rendező. Persze, lehet, hogy túl átlagos megoldás lett volna a Faust „enyhén” domináns filozófiai oldalával dolgozni. De még mindig jóval több értelme és haszna lett volna, mint annak, hogy szenzációhajhász módon túlfűtsünk egy olyan klasszikust, mint a Faust.

A rendezés egyenetlensége a legtöbb esetben a történetmesélés kárára vált: sokszor a ki-bejárkálás megakasztotta a lendületet, néha nem láttuk át a jelenetek logikáját, és Kulka János érthetetlen módon előttünk öltözik át őrült bohócból decens, jóvágású fiatalemberré. Mindezek ellenére a Katona társulata igyekszik a legtöbbet kihozni a rá osztott szerepekből. Például a már említett színművész az Ördögként: Kulka ismét kitűnő, bár az ő karakterének szerepét sem tudom az említett ominózus jelenetben értelmezni. Ez viszont nem a színész, hanem a színpadra állító hibája. Máté Gábor kissé bizonytalan, lendületlen és akadozó alakításában Faust, aki különböző színeken keresztül tanul és csalódik, még meg nem kívánja a fiatal Margarétát és ez megpecsételi a sorsát. Kettejük között az erőviszonyok a karakterek kapcsolatából kifolyólag sem egyenlők, ám azon kívül Kulka színészi jelenléte is sokkal erősebb a színpadon. Bár karakterének lelki fejlődésének útjával ismét nem tudok egyetérteni, Margaréta szerepében Mészáros Blanka meggyőző alakítást nyújt, és kíváncsivá tesz későbbi munkáinak megtekintésére is.

10429211_10155448786130384_772518659457824146_n

Ennek ellenére sem állíthatom azt, hogy erre a darabra hasztalan volna beülni három órára. Számomra a fő vonal elhibázottsága ellenére is voltak olyan momentumok, amely bebizonyította, hogy a túlfűtöttség hiányában amúgy egy érdekes Faustot nézhettünk volna meg. Például a ’tudás’ fogalmának kezelése és megjelenítése, egy könyvoszlop látványos összeomlása, Faust rádöbbenése, hogy minél többet tud, annál inkább ráeszmél, hogy milyen kevés is van a birtokában. Vagy az a zseniális szöveghűség, ami miatt valószínűleg ilyen hosszú időtartamú és két részes lett az előadás. Ez lehet, hogy bizonyos esetekben nehezen érthetővé teszi, de még inkább kiharcolja a teljes figyelmünket, ezáltal pedig nagy mértékben magunkévá tudjuk tenni Goethe klasszikusát.

Bár a Faust második fele még hátra van, sajnos az elsőben a fent kibontott és megütött alaphang korántsem tudott meggyőzni arra, hogy ezt az előadást kihagyhatatlannak minősítsem. A birtokában levő, kiváló színházrendezői eszköztár miatt sajnálom a leginkább, hogy Schilling úgy gondolta, 2015-ben egy ilyen típusú Faustra van szükségünk. A filozófiai oldalban rejlő lehetőségek miatt lenne felejthetetlen és fontos előadás, ami a függöny legördülése után is gondolkodásra késztet minket. Schilling verziójának fő gondolatmenete azonban nem érte el ezt a kellő és tanulságos hatást, ami a színházban számomra elengedhetetlennek számít.

Díszlet, jelmez Ágh Márton
Díszlettervező asszisztens Benyusz Bence
Jelmeztervező asszisztens Kovács Ildikó
Fény Pető József
Zeneszerző Dargay Marcell
Kórusvezető Incze Zsóka
Dramaturg Bíró Bence
Asszisztens Tiwald György
Rendező Schilling Árpád
Faust Máté Gábor
Ősanya / Boszorkány / Gonosz szellem / Portás Monori Lili m.v.
Wagner Keresztes Tamás
Öreg paraszt Székely B. Miklós m.v.
Mephistopheles Kulka János
Diák Dér Zsolt e.h.
Kanmajom / Bálint / Konferanszié Nagy Ervin
Állat I. / Nép Tasnádi Bence
Állat II. / Nép Dankó István
Margaréta Mészáros Blanka e.h.
Miniszter / Ellenzéki Haumann Péter
Híres színésznő Bodnár Erika
Asszony Pelsőczy Réka
Proktofantazmista Bán János
Széplány Tóth Anita
Ministránsok / Patkányok Fiúkórus
Asszonykórus

Comments are closed.