Bercsényi Nosferatuként is remek

 Már egy jó ideje foglalkozom színházzal, de még mindig vannak olyan területei, amelyekkel érdemes lenne behatóbban megismerkedni. Senki sem alkothat teljes képet, véleményt csupán egy előadás megtekintése után. Ez adja a szépségét is: a választék hatalmas. Prózai színház, musical, operett, táncos performance-ok, vagy most esetünkben, a látványszínház világa.

11022550_463872513788636_678892045390249535_o

Fotó: Szűcs-Szabó Marianna

Egy rendkívül összetett, komplex oldaláról kell beszélnünk a műfajnak, amely, csak úgy, mint testvérei, nagy odafigyelést igényel. Ez kevésbé a prózai részre koncentrál, figyelmünket a vizualitás színházi eszköztárával igyekszik elnyerni. Ebben semmi más nem számít, csupán a kreativitás, a téma életre hozása az említett eszközök helyes és helyénvaló használatával. Illetve egy olyan színész, vagyis mondjuk úgy, jelenség erőteljes színpadi jelenléte, akinek nincs szüksége nagy monológokra ahhoz, hogy megmutassa tudása legjavát. Az N, mint Nosferatu című előadás premierjén jártunk a Trafóban.

A darab rendezője Kálmán Eszter, aki Angliában tanulta ki a látványprodukciók létrehozását, itthon jószerivel látványtervezőként dolgozik.  Legújabb munkájának és kritikánk tárgyának főszereplője Nosferatu, aki a beteljesülést keresi, ám sorsa az örök elszigeteltség. A Nosferatut alakító Bercsényi Péter papír makett városban bolyong, keresi élete értelmét, miközben az egymás követő absztrakt jelenetek során egyre inkább elmagányosodik.

Bercsényinek nem volt könnyű dolga: ő az egyetlen színművész, aki színpadra áll ebben a darabban, Nosferatu magányossága az ő színpadi egyedüllétét is meghatározza. De nem úgy tűnik, mintha ez befolyásolná a színész kiváló alakítását: Bercsényi lubickol Nosferatu mély, lelki rétegeiben, jól áll neki a téma és a színpad egyaránt, nincs szüksége talpalávalóra. Csillogó ruhában, táncos jelenetében olyan természetesen mozog és létezik a színpadon, amit régen nem láttam színművésztől.

11146577_463872697121951_4069571851363809267_o

Fotó: Szűcs-Szabó Marianna

Mindazonáltal, akit a történet folyamata érdekel, nem biztos, hogy ezzel az interpretációval érdemes kezdenie. A rendezés igyekszik a mozgóképes alkotások hangulatát megidézni, a felvázolt cselekményvonal azonban nehezen követhető, hiszen a koncepció nem is ennek a bemutatásán alapszik. Nosferatu világát inkább vizuális formában, és nem prózai formában mutatják be. Könnyebb úgy elmerülni a látványelemekben, hogy ha ismerjük a történetet, és tudjuk, hogy mit próbál bemutatni ezekkel az eszközökkel. A néző nem feltétlenül a történetben fog elmélyedni, hanem annak hangulatvilágában.

Kálmán színházi eszköztára látványos és megindító, érzékeket pezsdítő. Érdemes lenne több ilyen előadás tanúja lenni, hiszen a megszokottól eltérő eszközökkel hat az érzékeinkre és igyekszik megmozgatni a gondolatainkat. Ennek ellenére vannak olyan momentumai, amelyek nem kapcsolódnak szervesen a Nosferatu világához, inkább a rendező elképzelését támogatják. Hogy ez mennyire ütközik az átlagos néző verziójával, természetesen egyénfüggő. Számomra sokszor a történeten kívül eső, mély és nehezen értelmezhető megoldások jelentek meg. Ezek a színházi élményt nem, de az értelmezést megnehezítették. Valójában azonban egy kísérleti terepről beszélünk. Mindig izgalmas megismerni egy új interpretációt egy olyan történetről, mint Nosferatué. Hátha a mi elképzelésünket is gazdagítja majd – Bercsényi Péter játékáért pedig mindenképpen érdemes próbát tenni vele.

N – Bercsényi Péter

Rendező – Kálmán Eszter
Dramaturg – Szabó-Székely Ármin
Jelmez – Juhász Dóra
Díszlet – Kálmán Eszter
Videó – Juhász András
Zene – Friedenthal Zoltán, Kákonyi Árpád
Kar – Kiss Diána Magdolna, Murányi Márta, Kálmán Eszter, Andrássy Máté, Máthé Zsolt, Szabó Sebestyén László, Kákonyi Árpád, Friedenthal Zoltán
Hang – Rembeczki János
Fény – Éltető András
Produkciós asszisztens – Fazekas Anna
Műszaki  és videó munkatárs – Fábián Gábor Zoltán