Miért ők? – Színpadi akció az eltűnt gyermekekért

Sok minden mellett azt kedvelem a színházművészetben, hogy rendkívüli módon tud hangot adni a fontos dolgoknak. A művészet iránt érdeklődők ezt az eszköztárat, lehetőséget választják, amikor arról szeretnének beszélni, hogy miként látják, vagy miképpen szeretnék látni a világot. Egy-egy előadás azonban nem csupán az alkotó ideológiájának tud szobrot emelni. A Tom Sawyer Kaland című előadás például azzal a céllal készült, hogy indexre tegye az eltűnt gyermekek ügyét, és felhívja a figyelmet az elkeserítő helyzetre. A mély üzenetet Mark Twain regényének történetébe ágyazták, és énekes-táncos jelenetekkel fűszerezték mindazon gyermek vagy felnőtt számára, aki szórakozni, illetve ezzel egy időben tanulni vágyott a témával kapcsolatban. Nézzük, hogy sikerült.

11403433_956570384394514_6790898449992928483_n

Kovács Gábor Dénes rendezésében a Tom Sawyer Kaland egyszerre kíván eleget tenni a gyermeknézők illetve felnőtt kísérőik elvárásának. A közel kétórás előadásnak így nem csupán a gyermeki lelket kell vizuálisan gyönyörködtetnie, de érdemben kell beszélnie a témáról is. A történet a kitűzött célnak tökéletesen megfelelő alapanyag: találunk itt bandázó kölyköket, rablóbandákat, összetartó erőt és közösséget, barátságot, kezdődő szerelmet, rengeteg izgalmat és olykor kétségbeesést is.

Tom Sawyer és társai számos izgalmas kalandon mennek keresztül, aminek azonban hátramaradó családjaik isszák meg a levét. A kalandvágyó fiatalok egy gyilkossági szálat követvén mindenféle kalandos kalamajkába kerülnek. Az előadásban egyszerre láthatjuk a fiúk kalandjait, illetve az elbeszélést időnként megszakító bírósági tárgyalást, ahol az eltűnt Sawyerék ügyét igyekeznek felgöngyölíteni. Ez a megoldás rendkívül elnyerte a tetszésemet – mintha mi is a tárgyalóteremben, a nyomozókkal karöltve nyomoznánk. Ezt a szituációt erősíti az is, hogy a színpadi cselekményt is – egy-két ponton – mi alakíthatjuk: az esküdtszék tagjaiként eldönthetjük, ki tanúskodjon. A színészek és a nézők közötti határt törli el az is, hogy a darab nem szorítkozik csupán a színpad pár négyzetméteres területére: sok esetben a színészek mellettünk sétálnak el.

11412198_956569627727923_3743853590761014769_n

Kiemelkedőek az előadás akció- illetve táncos jelenetei (Gyöngyösi Tamás és Fincza Erika kiváló munkája) is. Számomra ez nem csupán egy eszköz volt, hogy a gyerekek számára látványosabb és élvezhetőbb legyen az előadás. Szakmai tekintetben kitűnő tulajdonsága ez a darabnak, amiből mind a főszereplő sztárszínészek, mind pedig a Gór Nagy Mária Színitanoda harmincfős tánc- és énekkara kiveszi a részét. Ezt megtoldja még az is, hogy mennyire lelkesen szórakoztatnak minket a színpadra kiálló művészek és növendékek.

A történet mesélése közben arányosan váltakoznak a rövidebb prózai majd a zenés és énekes jelenetek. Bár az egyensúly megvolt, a lendület néha, rövidebb-hosszabb időre sokszor alábbhagyott, ezért a figyelmet kevésbé tudta fenntartani. Ezt kompenzálván viszont a történetben megjelenő epizódok önmagukban erőteljesek, a színészek meggyőzőek a rövidebb szerepekben is.

Puskás Péter, azaz Tom Sawyer, aki a kalandot keresi és az igazságot igyekszik kideríteni, mikor barátaival akcióba lendül. A fiatal énekes énektudása megkérdőjelezhetetlen, színészi játéka viszont annál több kívánnivalót hagy maga után. Számos rövidebb epizódszereplő emlékezetesebb alakítást nyújt, mint ő, jelenetei többségében főszereplése ellenére egyáltalán nem dominál. Ez pedig nemcsak az ő előadását, magát a szerepet is sokszor háttérbe szorítja. Társaként Zalán Martin, mint Huckleberry Finn annál inkább meggyőzőbb. Ő képezné a duó másik felét, jobb játéka miatt azonban ő válik az előadás mozgatórugójává. Éppen ezért baráti összeborulásuk sem meggyőző a darab végén, hiszen a másik fél hiányában képtelen volt felépíteni a barátság rendes vázát: Szólóként szerepében viszont hatásos.

Nagy Anikó Polly néniként drámai, megrázó alakítást nyújt. Énekes jelenete mély és megrendítő, ahogy gyermekeiért fohászkodik. Ekanem Bálint Emota ugyancsak, bár egészen más okokból alkot maradandót a színpadon. Nála nem csupán korábbi énekes tapasztalatai tették alakítását hitelessé, színészi fellépésében is kellemesen csalódtam. Ahogyan Egyházi Géza munkája meggyőzött, aki Brace Dunlapet keltette életre. Gieler Csaba és Takács Zalán közös fellépése, alakítása szintén remekül megkomponált, szórakoztató hangulatfokozó, amely frissességet és lendületet képes adni az előadásnak.

A Tom Sawyer Kaland egy olyan előadás, amelynek üzenete figyelemfelkeltő, emellett igyekszik felelősségre tanítani. Ehhez többnyire jó eszközöket használ. Igyekszik egyszerre szórakoztatni és tanítani is, az elgondolás, a cél pedig remek. Azt hiszem, több ilyenre lenne szükség.