Ezt mindenképp látni kell – ez volt az első gondolatom, amikor az Orlai Produkciós Iroda bejelentette, hogy idén nyáron a Hair című musicalt állítja színpadra a Belvárosi Színházban. Olyan fiatalként, aki az azonos című filmen nőtt fel, elképzelhetetlennek tartottam, hogy kihagyjak az életemből egy olyan másfél-két órát, mikor a jól ismert dallamok a színpadon, színházban kapnak szárnyra.

Fontos azonban leszögezni, hogy botorság lenne hasonlítani a mozgóképes verzióhoz, hiszen Mohácsi János rendezésében a Hair az eredeti Broadway műből táplálkozik. Ezért nemcsak színházi jellege teszi különlegessé, hanem azok az új szempontok, megközelítések, amik képesek új meglátásba helyezni a filmen látott történetet. Főleg ezért tartottam érdekesnek a színpadi darabot.

Az ismerős nóták dacára inkább tartom Mohácsi Hairjét prózai műnek, mint musicalnek. Persze, megrendítő, lúdbőrös az érzés, mikor legszívesebben együtt énekelnél a színészekkel, de a rendező alapkoncepciója nem a dalokban rejtőzik. Hozzátenném viszont, hogy nem attól fogom magaménak érezni a darabot, hogy kibeszélnek a színészek a színpadról, hogy erőltetett módon ráhúzzák a műre a magyar köpönyeget. Ezt tanácsosabb árnyaltabb módon megtenni.

Fotó: Tiszeker Dániel

Az első felvonás pontosan ebbe a próbálkozásba fulladt bele. Önmagában nézve is lassan, lendületlenül indult meg a történet, ami tulajdonítható a premier jellegnek, hogy túl korai és még nem készült el az előadás. Ez persze idővel bőven orvosolható, ám annak fényében, hogy a színészek a későbbiekben mit produkáltak, szomorúsággal töltött el.

Ennek ellenére voltak kitűnően működő és hatásos pillanatok is, amik képesek voltak magukkal ragadni – és nem is akármilyen módon. A második felvonás során a rendezés ötletes, tiszteletteljes és kissé spirituális módon közelíti meg az alapanyagot. A dalok, Khell Zsolt egészen elképesztően stílusos díszlete és a fényjátékok közösen hozták létre azt a hangulatot, amit szerintem egy ponton mindenki elvárt a Hairtől: a behívók elégetésének pillanata, a Hare Krishna éneklés a narancssárga színbe borított színpadon. Valamint kiemelném még az első felvonás végét, a színészek közös dobolását és hangulatkeltését, ami kiemelkedő és zseniális pontja volt az előadásnak. Az új fordítás nem zavaró: kezdetben szokatlan, de nem élvezhetetlen, a végén pedig Závada Péter azzal csalogatja elő a könnyeket, hogy az utolsó sorokat ismét eredeti nyelven halljuk.

Fotó: Tiszeker Dániel

Szabó Kimmel Tamás egyre jobban érzi magát a színpadon – de ami még ennél is fontosabb, az alakítását látva én is egyre jobban bizakodom, ha az ő nevét látom egy előadás szórólapján. Egyike volt azoknak, akiket lankadatlan figyeltem az előadásban. Nem csalódtam – ha korábban nem győzött meg, most mindezt pótolta Berger szerepében. Az „I’ve Got Life” magyar verzióját énekelve a maga képére formálta szerepét, és ez a verzió nekem is működött. Hóbortos, kissé stikkes, de a végbemenőkig szabad és független a színész, akár Bergerként, akár más kisebb szerepben is lépett színpadra. Lovas Rozit is érdemes megjegyezni: a fiatal színésznő eddigi legjobb alakítását nyújtja. Megjelenése könnyed és természetes a színpadon, miközben mély és nehéz dolgokról mesél. Ahogyan Radnay Csilla is Sheilaként, akinek énektudása, mint mindig, most is lenyűgözött. Mátyássy Bence Claude-ként még bizonytalan, keresi a helyét a darabban, de remélhetőleg neki is csak idő kell, míg rátalál.

Mohácsi Hairje, függetlenül attól, hogy láttad-e a filmet vagy sem, mindenképp tanulságos darab. Társadalmi szerepeket, helyzeteket, faji kérdéseket, diszkriminációt vizsgál egy hatásos és szórakoztató előadás keretén belül. Mindezek során pedig érdemben képes hirdetni a legfontosabbakat: az összetartozást, az életkedvet és azt, hogy bárhonnan is jövünk, bárkik is vagyunk, mindenki egyformán életrevaló.

Szereplők:

Szabó Kimmel Tamás/Lábodi Ádám

Radnay Csilla / Pető Kata

Lovas Rozi / Boros Anna

Formán Bálint / Mátyássy Bence

Nagy Dániel Viktor / Csémy Balázs

Horváth Szabolcs/ Király Dániel

Hargitai Veronika

Tolnai Hella

Zsigmond Emőke

Csillag Botond

Róbert Gábor

Keresztény Tamás

Gula Péter

Zenekar: Hairwaves

Táncosok: Hajdu Anita, Nagy Emese, Pálfi Gabriella, Finta Gábor, Jakab Dániel, Vágási István

Rendező: Mohácsi János

Zene: Galt Macdermot

Szövegkönyv és dalszövegek: Gerome Ragni, James Rado

Magyar dalszöveg: Závada Péter

Díszlet: Khell Zsolt

Koreográfus: Bodor Johanna

Koreográfus asszisztense: Hajdu Anita

Zenei vezető: Kovács Márton, Wagner Puskás Péter

Jelmez: Remete Krisztina, Vera Zamdmer

Grafika: Csáfordi László

Asszisztens: Skrabán Judit

Producer: Orlai Tibor