Művész Percek: Kovács Levente

A Művész Percek feltörekvő hazai művészeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget. A sorozat korábbi részeit az interjú aljára görgetve találhatóak meg.


kovacs_levente_onarckepSzületési dátum: 1992. 12. 01
Foglalkozás: tanuló, tervezőgrafikus
Honlap/elérhetőség: instagram.com/levente.kovacs/


“Mindig arra törekszem, hogy a sokféle technikai megközelítés egymást kiegyenlítve, harmonikusan együttműködjön.”

KultOn.hu: Hogyan lett belőled grafikus?

Kovács Levente: Ötödikes koromban kezdtem el László Bandyhoz járni a “látás iskolájába”, ami igazából egy rajzszakkör volt. Sajnos a távolság miatt nem tudtam rendesen bejárni, így abba hagytam, és ezzel együtt a rajzot is szüneteltettem. Ettől függetlenül mindig is vonzottak a vizuális művészetek, ami ekkor a számítógépes grafikában merült ki. Lévén, hogy elektronikai és informatikai középiskolába jártam, jó rálátásom nyílt erre a területre, és ekkor kezdtem beleásni magamat a designba, aminek köszönhetem, hogy végül a tervezőgrafika mellett kötöttem ki. Bár úgy vélem hogy amit csinálok, az már inkább média design, mivel kilép a tervezőgrafika statikus képi világából és a mozgókép adta lehetőségeket is kihasználja.

kovacs_levente_grimm

Kovács Levente Grimm-illusztrációi, részletek a belívből.

KultOn.hu: Van kedvenc témád?

K. L.: Erre a kérdésre sajnos nem tudok megfelelő választ adni. Nem tudom, hogy a tervezőgrafikán belül érdemes-e külön témát kiemelni, mert alapvetően ez egy alkalmazott művészeti terület, nem úgy közelít meg egy adott dolgot, mint mondjuk egy képzőművészeti autonóm alkotás. Viszont ami engem szakmailag inspirál és amivel szabadidőmben is foglalkozom, az kísérletezés: az anyagok és a médiumok egymásra hatása és együttműködése. Azok a képek, amiket itt bemutatok is ezt tükrözik: megtalálható bennük a festészettől kezdve a fotómanipuláción és digitális hibán át, a programozásig mindenféle technika, akár egy képben. Mindig arra törekszem, hogy a sokféle technikai megközelítés egymást kiegyenlítve, harmonikusan együttműködjön, és végeredményként – az esztétikán túl – egy olyan alkotás szülessen, ami megfelel az alkalmazott munka támasztotta elvárásoknak; felhasználható praktikum legyen, de mindemellett tartalommal is bírjon.

KultOn.hu: Miből merítesz inspirációt? Van kedvenc művészed?

K. L.: Többnyire a Behance-t szoktam követni és még egy-két hasonló szakmai portfóliós oldalt. Illetve azok a művészek, akiknek a munkássága inspirál vagy csak szimplán naprakész szeretnék lenni, hogy pontosan mivel is foglalkoznak; több oldalon is próbálom őket követni (facebook, instagram, stb…). Így tudok leginkább lépést tartani, hogy mik az aktuális trendek és irányok.

Kedvenc művészem igazán nincs, viszont vannak olyan emberek akiket mérföldkőnek lehet tekinteni szakmai fejlődésem szempontjából. Például Ruslan Khasanov kortárs grafikus munkássága is nagy hatással volt rám, ekkor volt, hogy Ráczmolnár Milán, Kiss Miklós és Puskás Marcell munkáival is találkoztam. Így kezdtem el én is a kísérletezést a különböző technikákkal és megoldásokkal.

kovacs_levente_hang kiserlet PLAKAT prio

© Kovács Levente: hangvizualizáció

KultOn.hu: Melyik munkádra vagy eddig a legbüszkébb?

K. L.: Sajnos egyik munkámat sem érzem még elég késznek, emiatt nem találhatóak meg tőlem anyagok sehol, instagrammon kívül. Mostanában kezdtem igazán összeállítani őket, hogy egy szakmai-portfóliós oldalra, a Behance-re kirakjam, viszont három főbb projektem megemlíteném, amibe mostanában pumpálom az időt és energiát.

Az egyik a Grimm-könyv redesignja. Itt szabad asszociációra építő, Rorsach-teszt alapú illusztrációkat készítettem anyagtanulmányokkal. Fontosnak tartottam, hogy absztrakt illusztrációkat készítsek, ami nem vezeti az olvasót, és nem korlátozza be a fantáziáját, emiatt találtam kézenfekvő megoldásnak a Rorsach-tesztet, ami a szabad asszociációra épít. Magát az illusztrációkat is úgy párosítottam a mesékhez, hogy amikor rájuk pillantottam, és láttam bennük valamit az adott meséhez, akkor azt ahhoz használtam fel. A későbbiekben szeretném újrakezdeni a projektet és nem csak a könyv egy részével, hanem az egésszel foglalkozni, komplexebb illusztrációkat és jobban felépített könyvstruktúrát szeretnék megvalósítani.

kovacs_levente_grimmillusztracio

Részlet Kovács Levente Grimm-könyv redesign tervéből.

A második projekt az a most újra reneszánszát élő digitális hibával, a glitchel foglalkozik. Analóg és digitális megoldásokat is használva próbálom feltérképezni ezt a területet. Az vált számomra érdekessé ebben a témában, hogy nem teljesen ugyan, de lehet befolyásolni a folyamatokat, így nem csak egy értelmetlen szórakozás, hanem szakmailag alkalmazható eszközzé válhat ez a technika.

A harmadik projekt az a kimatikával foglalkozik, ami hangvizualizációt jelent. Még nem annyira tudok mutatni ebből anyagot, mivel nagyon friss még. Végeredményképp egy zenei előadó ismerősöm munkájával lesz ötvözve a projekt (Nádházi Lajos – Headshotboyz), aki szintén most kezdett bele egy művészeti anyag felépítésébe, amihez analóg zene technológiát használ. (Levente hangvizualizációs videóját itt találhatjátok meg – a Szerk.) A kimatika még eléggé gyerekcipőben jár és nincs sok anyag hozzá, de rendkívül érdekes témakörnek tartom, amit érdemesnek találok arra, hogy időt töltsek vele. Továbbá ezek a kísérletek is érvényre tudnak jutni mint alkalmazott munka, de ugyanakkor autonóm projektként is megállják a helyüket.

kovacs_levente_glitch2

© Kovács Levente: glitch-kísérlet.

KultOn.hu: Mit tartasz a legnagyobb kihívásnak a grafikában?

K. L.: Mostanában a grafika még-inkább az alkalmazott munkákról szól, és kevésbé az autonóm alkotásokról. Szerintem a legnagyobb kihívás, hogy a művész megmutassa magát (stílusát, látásmódját és személyiségét) az adott projekten keresztül, ne vesszen el. Attól függetlenül, hogy egy megrendelésről van szó és egy alkalmazott munka az, ami éppen fut, művészként tudjon hozzáállni, és alkotásként tudja kezelni azt. Szerintem a kiégés is így kerülhető el a leginkább, hogy próbálunk művészként hozzáállni egy alkalmazott területhez és belevinni magunkból is valamit az alkotásba. Így válik egy kreatív alkotói folyamattá és nem pedig egy monoton mechanizmussá.

kovacs_levente_glitch

© Kovács Levente: glitch-kísérlet.

+1 Ki legyen a következő “Művész percek” vendége és miért?

K. L.: Én Rácmolnár Milánt ajánlom, akinek a munkáit már fentebb is említettem. Számomra inspiráló a hozzáállása a művészethez; állandó kísérletezés és kreatív technikai megoldások jellemzik. Több területről is merít, míg eljut az adott kép a végső fázisáig. A glitchel kapcsolatos projektjei voltak az elsők, amiket én láttam és csak később tudtam meg hogy azokat ő csinálta. Akkor kezdtem el jobban utána nézni a digitális hibának, mivel én is ismerni akartam azokat a lehetőségeket és technikákat, amikkel ilyen képeket lehet elérni. Így a mostani projektjeim alapjának szerves része volt az ő munkássága és kísérletezései.


Művész percek Vol.1.: Albert Anna