Én és Earl, és a csaj, aki meg fog halni kritika

2014 koronázatlan zsebkendők réme, a Csillagainkban a hiba szájról szájra terjedve fertőzte a gyanútlan mozi nézőt. Mindenki azt ecsetelte, mekkorát zokogott az éjszaka, ahogy harmadjára is megnézték ezt a filmet, és addig pofozták baráti köreiket, amíg azok meg nem ígérték, hogy ők is hasonlóképpen tesznek, mert a kiadós sírás garantált. S habár érezhetően növekedett a Duna állása, az én könnycseppjeim a helyükön maradtak, végig kártyázták a szemgolyóm mögött, s a látottakat, csak háttérzajként tűrték meg. Más kérdés, hogy a film tényleg jó. A kérdés az, hogy a most mozikban landoló Én és Earl, és a csaj, aki meg fog halni trónt követel e?

A történet, mint két tojás hasonlít egymásra: a rákkal küzdő tinédzser lány megismerkedik egy fiúval (s annak lökött barátjával), hogy együtt érjenek fiatal felnőtté, s szeressenek egymásba, mielőtt bekövetkezne az elkerülhetetlen elmúlás. Mindkettő nagyon fiatalosan, ironikusan, keserédesen mutatja be ezt a most már nagyon is hétköznapi problémát. De annyira más a tónus, a szubtextus; más húrokat penget, s ezáltal másfelől közelíti, s okozza is katarzis élményét. Ami önmagába is remek hír, hisz nem a rák okozta halál az egyetlen drámai elem a végelszámolásban. Na de miben is különbözik ez a két tojás?

earl2

Most fejet hajtok egy rövid bekezdésben Dragon György, a Gamestar egykori újságírója előtt, aki játékok mellett, könyveket, zenéket és filmeket is értékelt, igazi polihisztor kritikusként. Az írásban, s az élethez való viszonyulásban is abszolút példaképem mind a mai napig. Tavaly vesztette életét, remélem, még mindig békében nyugszik, s így pihen továbbra is. Az ő metaforájával fejezném ki magam, amit két sport játék összehasonlításául használt.

A Csillagainkban a hiba, olyan mint egy nagy mellű lány. Mindenki felkapja rá a fejét, nem lehet szó nélkül hagyni. A történet íve is hasonlatos a keblekéhez, s mint akár a film, a siker garantált. Ellenben az Én és Earl, és a csaj, aki meg fog halni, olyan mint egy kismellű lány. Ugyan szolidabb, de ő az igazi barátnő típus, aki nem akar csillogni, s egyszerűen vele jobban érezzük magunkat.

Hozzáteszem eddig a témában, csupa plasztikai műtéten átesett mellű lányok képviselték a filmeket. Így a Csillagainkban a hiba természetes szépségű hölgyeménye egy igazi üde színfolt a tini filmek, s azon belül is a betegséghez kapcsolódó rom-kom dráma alfajában.

csillagok

Na de akkor eltávolodnék ettől a megközelítéstől, amely mégiscsak remekül példázza, hogy a Csillagainkban a hiba mindenben nagyobbat robban. Az egész történet többet markol; a rákos lány, összetalálkozik a rákos, féllábú fiúval, akinek a barátja megvakul. Elég extravaganza trió.  A színészek sokkal energikusabbak, karakterük színesebb, jeleneteik látványosabbak. Kiemelkednek a reális mellékszereplők közül, s szinte csillognak ebben a szürke világban. Mostani filmünk viszont ennek szöges ellentéte. A főszereplők nagyon hétköznapiak, a színészek is a realizmus felé viszik el játékukat. Eközben a mellékszereplők, s az egész környezet szarkasztikus, néha komolyan vehetetlen. Egy őrült világ, ahol két fiatal éppen azon ügyködik, hogy minden csak simán jó legyen.

A másik hihetetlen nagy ellentét a szerelem ábrázolása. Ugyan ki nem sírna, amikor a lány alig kap levegőt, s szerelme, ha fél lábbal is, de segít fellépcsőznie, s az emberek megtapsolják őket? Ki ne rína, ha a halál csak úgy belevág ebbe a friss szerelembe, amiből olyan kevés adatott nekik? Ellenben mostani filmünkben nem ez a helyzet. A lány s fiú kapcsolata túlteng a szerelemtől, de a világ, s az emberek nem ilyenek, hogy egyszer ez csak felszínre kerüljön, s utolsó leheletünkig érezzük. Csendben maradnak barátok (nem spoiler???), amíg… de azt nem mondom el, hisz beülsz a moziba. Ugye?

earl3

El lehet dönteni, hogy kinek a nagy, kinek a kismellű lányok jönnek be (mindenféle általánosítás, szexizmus nélkül), de amit még ez a kismellű leányzó tud, hogy marha okos. A film ugyanis csokorba szedi, s tiszteleg konkrétan az egész filmtörténet előtt. Rettentő erős jelképrendszere van, amit a Csillagainkban a hiba hírből sem ismer. Ez nem csak főhajtás a régi korok nagyjai előtt, hanem eszközként használja fel azok értékeit, jeleneteit, zenéit. Ez technikai, és intelligenciai bravúr, ettől a katarzis ereje nem növekszik, de észbontó, hogy ez a film mennyire eszes.

Egy szó mint száz, minden tekintetben az irányba tendálok, hogy az Én, és Earl, és a csaj, aki meg fog halni egy hajszállal jobb film mint a Csillagainkban a hiba. Sőt ha megengeditek, szerintem a nyár filmje, habár már tapossuk a szeptembert. Szó se róla, utóbbi is remek alkotás, igazán egyedi, sőt, öt év múlva jobban is fogunk emlékezni rá, mert sokkal divatosabban, hatásvadászként nyúlt az alapanyaghoz, de mindezt még a jó ízlés határán belül. A főszereplőket pedig jómagam sem fogom kiverni a fejemből, és örömmel gondolok vissza rájuk. Viszont az idei rákos tini film kiadás olyan lezárással kecsegtet, amit ritkán ér el ilyen típusú film. A jó öreg, de sajnos egyre ritkábban mozikban felbukkanó reveláció féle katartikus befejezés. Nagyon erős. Zsebkendőt biztos, ami biztos vigyünk.