A Filmhéten jártunk Vol.1.

A Magyar Filmhét másodjára került megrendezésre idén Március 1-6 ig a MOM Parkban. 18 Kategóriában több mint 270 film versenyzett, a legtöbb díjat nagyjátékfilmes kategóriában hirdették, de díjaztak dokumentumfilmet, ismeretterjesztő filmet, animációs filmet és kisjátékfilmet is. Ebben a rövid cikksorozatban a kisjátékfilmekről lesz szó, ráfókuszálva a jelenlegi helyzetre, hiszen minden nagy filmes kicsiben kezdi, így rendkívül fontos, hogy ezt a kategóriát is egyre komolyabban vegyük. A Filmhét összesen 70 filmnek adta meg a lehetőséget, hogy a fesztivál ideje alatt minden produktum kétszer is vászonra kerüljön, és terjedjen a híre a fiatal alkotóknak.

A paletta rendkívül széleskörű: az 5 percestől a 40 perces filmekig, a vígjátéktól a drámán át, a műfajkeverékig, a magánprodukcióktól, a vizsgafilmeken át, az államilag finanszírozott filmekig volt itt minden. A blokkokat, amelyek legalább négy legfeljebb nyolc művet tartalmaztak, próbálták jól elkülöníthetően rendszerezni. Legtöbbször az anyaiskola volt egy-egy blokk neve, hogy segítsék az érdeklődőket a választásban. Sőt, egy rendkívül impozáns füzettel is előállt a Filmhét, amelyben minden egyes filmről találhattunk egy rövid leírást és képet is. De ezek is csak mankók, a filmek a mozivásznon mérettek meg.

Bevallom az első gondolatom az volt, hogy minden filmről írok kritikát, de most már jobbnak látom több fontos aspektusból is egy átfogó vélemény megformálását. Már csak azért is, mert amennyire különböztek egymástól a filmek, épp annyira hasonlítottak is. Jobban belegondolva, majdnem minden filmnek meg volt a maga „testvérpárja”, amely hasonló műfajjal és/vagy témával operált. Ez közel sem jelenti, hogy csak azok voltak a jó filmek, melyek nagyon kitűntek; ha egy film eredeti és hiteles volt, a legelcsépeltebb sztori is megtette a hatását.

featured_c303600bbb44f97e5514a440172d32cd

Fotó: Filmhét.hu

Akkor vágjunk is bele, én hogyan láttam a Filmhét kisfilmes felhozatalát.

Azt kell, mondjam, bőven a pozitív irányba mutat az összhatás. Szögezzük le, ezekből a java vizsgafilm, ez is növeli az értéküket, mert nagyon ritkán éreztem azt, hogy egy-egy film nem való ebbe a versenyprogramba. A filmek túlnyomó része mind-mind hordozott magában legalább egy olyan elemet, ami miatt ki tudott tűnni. És az a csoda is megesett egy maroknyi filmnél, hogy el tudtam volna képzelni egy nagyjátékfilm részeként.

Érdekes volt megfigyelni, hogy az iskolák indulói miként hordoztak magukban egységet. Szinte éles vonallal el lehet különíteni, melyik filmet delegálta az SZFE, az ELTE, a MET (volt BKF), vagy a Werk Akadémia. Nem a film végső minősége miatt, hanem forgatókönyv, történetvezetés, rendezés, színészi játék, színész választás, operatőri munka, helyszínválasztás, kellékezés terén volt több film rokona egymásnak, ami valószínűleg a vezető tanárok személyeiből, és az adott iskola oktatásából is következik. A Werk Akadémia például csak klasszikus történetvezetéssel mutatkozott, és érezhető volt, hogy a technikai apparátusuk valószínűleg csekélyebb, mint a többi iskoláé. A MET mert leginkább vígjátéki elemekhez nyúlni, sőt mondhatni, hogy a legtöbb vígjátékot (70 filmből ha 6-7 akadt) ez az iskola nyújtotta be. Az SZFE ritkán engedte el magát, sokszor velős, rágós témát hoztak, szinte egytől egyig komolyan véve magukat. Az ELTE valahol a MET és az SZFE között volt könnyed és határozott. Még szerencse, hogy a filmek önnön magukban mindig tudtak annyi frissességet és egyedit hozni, hogy az alkotókat és alkotásaikat már el lehetett különíteni iskolán belül.

Továbbá voltak egyetemes problémák, és kirívóan jó teljesítmények, melyek mellett egyszerűen nem lehet elmenni, mert az alkotások zömére sajnos vagy szerencsére jellemző volt.

Remekelés 1: gyerekszínészek

A legkellemesebb meglepetés számomra, hogy rengeteg film operált gyermek szereplőkkel, és mondhatom 90%-uk briliánsan teljesített. Ez azért is nagy dolog, mert a mozifilmeknek is gondot okoz a tökéletes aprótalpú kiválasztása és instruálása. Itt pedig csuklóból lettek megoldva. Nem mondom, hogy lejátszották a felnőtteket, de szerepükben, legyen az akármilyen kicsi vagy nagy, mindig megállták a helyüket, és meg tudták őrizni gyermeki valójukat, naivitásukat, ártatlanságukat. A Filmhét egyik legnagyobb csodája volt nekem ezt megélni. Csak így tovább.

tabula rasa

Jelenet a Tabula Rasa c. filmből

Fejfájás 1: Zene

Amivel kevésbé operáltak jól az alkotók, az a zene. Nem arról van szó, hogy mennyire jók. Mert a többsége önmagában biztosan és szépen szól. De a filmmel való együttélés, harmonizálás nem sok filmnek volt erőssége. Sokszor kifejezetten elvett az élményből. Rengetegszer használtak zenét olyan helyen, ahol nem éreztem fontosnak, helyénvalónak. Vagy épp a zene belépése, és annak minősége zökkentett ki.

Remekelés 2: operatőri munka

Ha ki kell emelnem egy ágat, miben a legerősebb a magyar kisfilm, vagy legalább is a Filmhét mezőnye, az a fényképezés. Eszmélet meló, odafigyelés, tervezés van mögötte. Még egy-egy gyengébb filmben is voltak olyan plánok, képek, amiket élvezet volt nézni, hogy az erősebbekről ne is beszéljek, amik aztán abszolút mozivászonért kiáltanak.

kicsi3

Jelenet a Holdon át c. filmből

Fejfájás 2: azok a mocskos tarkók

Én tudom, hogy a Saul fia is sokat operál tarkóval, de közben pedig bőven a szemmel és az arccal is. Valamiért rengeteg alkotó a fejébe vette, hogy egy karakter tarkójával mondja el adott helyzetben a legtöbbet. Pedig nem. Sokszor koncepcióra volt építve, máskor csak szép volt így a kép, de az biztos, hogy nem sokat használtak ezek a beállítások a filmeken. A szem árulja el a legtöbbet egy karakterről, nem a füle töve, ezt engedjük el!

Remekelés 3: hangkeverés / hangvágás

Amennyire gyengéje volt a filmeknek a zene, annyira erősek voltak a hangok. A zörejek, csörömpölések, atmoszféra zajok remekül voltak használva. Ritkán éreztem, hogy ki lóg a lóláb. Ez talán egyetemesen majdnem minden filmnek erőssége volt.

betonzaj

Jelenet a Betonzaj c. filmből

Fejfájás 3: történetvezetés, ütemezés

A legkelendőbb a művészfilmes vonal volt, ami nem baj, viszont a Filmhéten nekem a legjobban az fájt, hogy még az erősebb filmek is képesek voltak olykor nagyon de nagyon durván, indokolatlanul belassulni. A vígjátékok, műfajukból adódóan is rendelkeztek egy egészséges ritmikával, de a komolyabb volumenű alkotások gyakorta fulladtak bele a csigalassúságba. Tudom, hogy a mélység, az érzelmek sokszor megkívánják a lassú tempót, de nem az egész film alatt, ez butaság. Ez a jelenlegi Filmhét kisfilmjeinek egyik legfontosabb egyetemes problémája a kettőből…

Fejfájás 4: merengő főszereplők

A másik rettentően frusztráló dolog, hogy a főszereplők problémáit azáltal kellett nekünk megérteni, hogy bámulnak. Nagyon ritkán volt ez hiteles. Még a vígjátékokban is kaptunk ilyen főszereplőket. Az egyik legalapvetőbb rendezési hiba, ha egy karaktert csak jellemmel ruházunk fel, de sajnos itt még ez sem történt meg. Hallgatag zombikért kéne szurkolnunk a filmek javában. Ez fáj.

Ez volt a Filmhét kisfilmjeinek egyetemes kiértékelése. Tartsatok velünk következő cikkünkben, a díjkiosztásban.