Feltétlenül rémálom az autószalon felújítás?

Miért szükséges az autószalon felújítás?

Generálkivitelezők közt az egyik gyakran előforduló – és várhatóan egyre gyakoribb igény – az olyan autószalon felújítás, ahol az épület már nem felel meg a mai technikai követelményeknek. Az autóipar tagadhatatlanul sokat fejlődött az elmúlt húsz harminc évben, ennek megfelelően a modern autók szervízelése is megváltozott. Sokkal több az elektronika, nagyobb hangsúlyt kap a számítógépes vezérlés és a hibakódok elemzése és megjelentek a hibrid, illetve elektromos járművek. Egy negyven-ötven éve felhúzott épület, amit két évtizeddel ezelőtt alakítottak át műhellyé, nem feltétlenül képes kiszolgálni ezeket az igényeket nagyobb átalakítás nélkül. Először csak a nagyfeszültséget kell valami fondorlatos módon bevezetni, aztán az ügyfél elégedettséget szolgáló töltőállomásnak vagy autómosónak nem jut hely. Akármi is a cél, egy autószalon felújítás felkészült szakembereket kíván, hiszen itt a műszaki paraméterek, hogy a vezetékek, födémek bírják a terhelést kiemelten fontosak, ennek hiányában az építmény balesetveszélyes.

Az autószalon felújítás előkészítése

A fent emlegetett ügyféligények önmagukban általában nem elegek, hogy a műhely tulaját meggyőzve azonnal autószalon felújítás induljon meg. Viszont amikor a konkurens szalonok már veszélyesen vonzzák el az ügyfeleket bizonyos szolgáltatások hiánya végett, akkor már muszáj lépni. Általában ilyen „taktikusan megkésett” helyzetekkel találkoznak a generálkivitelezők is. Ez valójában nem oszt szoroz, mert egy felújítás tart, ameddig tart, egy bizonyos szintnél tovább nem rövidíthetjük a lefolyását.

Az első, amit fel kell mérni egy autószalon felújítás előkészítésében, hogy mi a jelen állapot, és mi a cél, mik az ügyfél igényei. Éppen ezért kedvező, ha a megbízó már kész tervekkel és magában eldöntött prioritásokkal érkezik, mert biztosan lesz olyan, amiből alább kell adnia. Akár egy családi ház építésénél, nem biztos, hogy a csocsóasztal befér, ellenben a kazán kihagyhatatlan.

Egy autószalon felújítás során ugyanígy megvannak bizonyos elemek, amiktől eltérni nem lehet. Általában igény, hogy a megrendelő már kész építészeti tervvel keresse fel a generálkivitelezőt, bár a legtöbb ilyen cég kapcsolatban áll több építésszel is, így tudnak ajánlani megfelelő szakembert. A terepfelmérést valójában akkor tudják elkezdeni, ha már van kész terv, látják az eszköz és anyagigényt és az egymásra épülő munkafolyamatokat. Ilyenkor szokott következni egy terepszemle, ahol felmérik a jelenlegi épület állapotát.

Autószalon felújítás lépései

A legfontosabb azt eldönteni, hogy mindent ledózerolunk vagy felújítunk? Az http://amelis.hu/szolgaltatasaink/autoszalon-felujitas/ autószalon felújítás önmagában lehet olyan fundamentális, hogy mindent az alapoktól kell újrakezdeni, de ez valójában igen ritka. Ellenben az sokkal gyakoribb, hogy a meglévő épületet kell kiegészíteni egy bolttal, autómosóval, vagy más jellegű szolgáltatóegységgel. Ilyenkor ritkán adatik meg az alapterület növelése, így alkalmanként egész rafinált építészeti megoldások születnek. Ez az egyik ok a számos közül, amiért az autószalon felújítás profi és megbízható kivitelezőt kíván.

A terepszemle során pontosan ezeket fogják az egyes kivitelezők felmérni. A generálkivitelező tudja, melyik munkafolyamat melyik másikra épül, így nekünk elég vele tárgyalnunk és ő majd delegálja a részfeladatokat. Éppen ezért az első felmérésnél nem lesz ott minden kivitelező, mint valami túristacsoport. Már csak azért sem, mert az autószalon felújítás terepszemléjét követi majd az árajánlat. Ezt nem feltétlenül kapjuk meg már a szemle napján helyben, hiszen alkalmasint komoly számolások árán jön létre ez a kalkuláció.

A másik ok pedig, hogy az ügyfélnek is időre van szüksége, hogy eldöntse, a kapott ajánlat alapján felkéri-e a kivitelezőt. Ebben a szakaszban szoktak több ajánlatot bekérni és abból kiválasztani egyet. Ha megtörtént a felkérés, minden esetben van egy összeg, amit előre át kell utalni, hogy a kivitelező be tudja rendelni az anyagokat. Más esetekben elképzelhető, hogy az anyagbeszerzés az ügyfél dolga, ám autószalon felújítás általában olyan cégek profilja, akik ezt is vállalják.

Az autószalon felújítás eseti problémái

Mivel ez nem egy családi ház, hanem egy működő üzlet, szolgáltatás, bizonyos problémák felmerülhetnek, amik egy szokványos építkezésnél nem fordulnak elő. Ilyen lehet a szolgáltatás folytatása miközben autószalon felújítás ebben vagy abban a sarokban zajlik. Ez egy érthető kérés az ügyfél részéről, de olyan mértékben nehezíti meg a kivitelező dolgát, hogy az már nem éri meg. Egyfelől nagy mértékben húzódik el és kényszermegoldásokra terelődik a felújítás. Másfelől az autótulajdonosok elégedettségét is kellemetlenül befolyásolja, ha építési területre hajtanak be autószalon címén.

A másik probléma, ami ilyenkor szokványos, hogy a meglévő berendezéseket nincs hol tárolni. Az emelők, szerszámok, számítógépek mind olyan berendezések, amik nem fognak elférni a pincében. A legtöbb kivitelező így is úgy is nagy rakterekkel sáfárkodik, érdemes a segítségüket kérni az autószalon felújítás során. Ha nem is tudják feltétlenül saját maguk eltárolni az eszközparkunkat, nagy valószínűséggel tudnak raktárhelységet ajánlani, ahol biztonságban lesznek a drága műszerek