Kortárs Kereső: Bödecs László

A Kortárs Kereső a hazai feltörekvő tehetségek bemutatásával foglalkozik, akik aztán hétről hétre egymásnak adják a bemutatkozás lehetőségét.


„… mind cicázunk valamit a transzcendenciával”

kk_bodecslaszlo_portfolio

KultOn.hu: Mikor és miért kezdtél el írással foglalkozni?

Bödecs László: Írással foglalkozni. Hát az túlzás, hogy az első időkben foglalkoztam volna vele, az is túlzás, hogy ez foglalkozás. Ha szerkesztő lennék, akkor foglalkoznék írással, én inkább csak írok, mondjuk, amikor kritikát, az foglalkozás az írással. Ez egy olyan szakma szerintem, amihez lehet érteni egy bizonyos fokig, írni igazából mindenki tud, meg lehet állapodni egy-két dologban, hogy az biztos nem működik, de talán még ezt se, nagyon sok minden az egyéni tehetségre van bízva, meg a személyes ízlésre.

De talán nem is erre irányult a kérdés. Azt akartam mondani, hogy írtam sokat, nagyon különböző dolgokat, szerelmes verset, dalfordítást, novellát, sci-fit, fan-ficitiont, fantasyt, mindezt csak a saját, meg egy-két internetes oldal közösségének a szórakoztatására, nagyjából tizennégy éves korom óta. Szombathelyi vagyok, az egyetemet Budapesten, az ELTE-BTK-n végeztem, ekkor is írtam verseket. Aztán volt egyszer, hogy nagyjából két évet kihagytam, semmit sem írtam, és valamikor eszembe jutott, hogy tényleg – én szoktam volt verseket írni, amikor szomorú vagyok vagy szerelmes, vagy mindkettő és egyéb. Az akkori barátnőmnek volt egy házi feladata (ha jól emlékszem végzős gimis volt éppen), és akkor rémes sakk haikukat dobtam össze neki, mert valami ilyesmi volt a feladat, de utána nem álltam le többet, 2012 lehetett ekkor.

Utána ismertem meg Nyerges Gábor Ádámot (sok egyéb mellett az Apokrif főszerkesztője), egy egyetemi lapnak készítettem vele interjút, és valahogy rajta keresztül kerültem közel a kortárs irodalomhoz, ami addig nem foglalkoztatott, csak olvastam néha. Rájöttem, hogy mért ne próbálhatnék meg beküldeni verseket. Eleinte nehezen ment, de folyamatosan adaptálódtam, megtaláltam magamnak azt a stílust, ami érvényes és elfogadható, elkezdtek lassan lehozni a folyóiratok, és menthetetlenül benne ragadtam. Nem foglalkozásnak tekintem, hanem afféle életmódnak, főhobbi, mondhatni hivatás. Írni muszáj sajnos, akinek van mondanivalója, más kérdés, hogy olyanok is írnak, akiket foglalkoztat a dolog, szövegeket gyártanak, én verset próbálok írni. Valahol abban látom a különbséget, hogy a vers muszájból lesz, a szöveg meg akaratból, az írással való foglalkozásból.

semmi_zsoltar_vers2

KultOn.hu: Van kedvenc témád?

B. L.: Nem mondanám, de az is túlzás lenne, hogy az életről akarok írni, ugye? Az első kötetben, ami a Semmi zsoltár 2015-ből, leginkább az isten mibenléte, nemléte foglalkoztatott, az én személyes istenem hatása, nem hatása, az én életemre és a jelenség nem egyéni jellege miatt (már hogy mind cicázunk valamit a transzcendenciával) mindenki életére.

A készülő új kötetben viszont az érdekel, hogy van-e valami, ha mondjuk isten nincs, amivel el lehet foglalni magad, amitől működhetnek dolgok, a mindennapok, a kapcsolatok. Mik hajtják a világot, milyen az a hely, ahol esetleg semmi olyasmi nincsen, ami mozgatná? Van-e törvény az idő telésén kívül?

KultOn.hu: Miből merítesz inspirációt? Vannak kedvenc művészeid?

B. L.: Az inspiráció ezen a ponton, már magától merül fel szerencsére, felbukkan, mint egy Kemény István versben a gonosz óriási feje a hegy mögül. Nekem folytonos agyalással és érzelmek menedzselésével, a valóság nehézkes feldolgozásával telnek a mindennapjaim. Ahogy jövök el a lakásból, megyek vissza különböző tereken, utcákon, vagyok itt-ott, városokban, hegyeken, nyaralok vagy dolgozom éppen valamin, a háttérben, a belsőmben ez történik. Szeretem Kemény István verseit. Térey János közvetlen hatását ugyan nem érzékelem magamon, de lenyűgöz a megszólalásmódja, munkabírása, elszántsága. Hasonlóképpen Parti-Nagy Lajos nyelvi teremtőkéje, „basszája”, amit én most pótolgatok magamnak régi időkből. De leginkább Nádas Péter pontos, töretlen figyelméből adódó bölcsessége. Bognár Péter pofátlanul bátor profizmusa, Nyerges Gábor Ádám hiperérzékeny okossága, Stolcz Ádám úttörő személyisége, nem megalkuvó őszintesége. Mostanában főleg Weöres Sándort olvasok, és Orbán Ottót, akit Nyergestől csentem, míg előbbit Fráter Zoltántól, azt mondják, nagy hatással vannak arra, amiket én írok mostanában, és ez tagadhatatlan is, úgy hiszem.

semmi_zsoltar_vers

Szeretek zenét hallgatni, a Radiohead újításai megint inspirálnak, nagyjából azóta hallgatom őket, hogy publikálok, de a klasszikus zene emelkedettsége is megfog, most Bach és Wagner egy-egy alkotása, amik át tudnak kapcsolni „leülök, megírom” üzemmódba. Fontos nekem, és még mindig agyaltat Lars von Trier Melankólia című filmje.

De elsősorban azt tudom mondani, hogy a világ mögötti világom inspirál, ami kicsit magányos, de szép is, az, amit már megírtam, és ami abból következik, egyik vers kell, hogy jöjjön a másikból. A saját tapasztalatok rendszerezése a legfontosabb, hogy legyen tudásunk, amiből írhatunk, aki bulikázik és éli világát, néha kapcsol csak át, nem úgy lesz költő, az megint csak szövegeket hozhat létre szerintem. A versek viszont egyfajta kissé önpusztító józanságból lesznek, legalábbis nálam.

KultOn.hu: Melyik munkádra vagy eddig a legbüszkébb?

B. L.: Természetesen a kötetre, mert az a leginkább kézzelfogható és maradandó, de mostanában voltak nagyobb folyóirat publikációim is. A Kalligramban jött Oda (Óda) című versemre, az ÉS-ben hozottakra, a Jelenkorban közöltre, a megújult Irodalmi szemlében közöltekre és az idei nyári Apokrifban Fráter Zoltánnak dedikáltra vagyok most igazán büszke éppen.

KultOn.hu: Mi a legnagyobb kihívás egy szöveg megírásában?

B. L.: Talán az előzetes kínlódás, az, hogy amit megélsz éppen és alig-alig érted az elején, alig viseled el néha, és ez által fontosnak látszik, folyamatosan zavar, küzdesz vele. Ez történik kikerülhetetlenül, akaratlanul végigcsinálod, aztán, amikor jobban átlátod, akkor elkezd megformálódni mondatokban, képekben. Szerencsére nekem a megírás szűken vett aktusa általában kicsit könnyebb, az előzetes fejben írás tart sokáig. Nehézség még, ha késznek látszik a szöveg (hoppá – előtört a bölcsész, a tiltakozó, beképzelt költő helyett), és érzed, hogy nincs rendben valami még, és mondjuk, megkérdezel egy bizalmas valakit, és ő is ezt mondja. Olyankor rendbe kell tenni, és először fogalmad sincs, hogy hogyan. Ilyenkor jön elő a szakmai része a költészetnek, mitől hasonlítok én magamra, mitől az én verseim az én verseim, és milyen módon hiányzik ez a frissen elkészültből, hogy tehetném bele.

semmi_zsoltar_facebook

+1 Ki legyen a Kortárs Kereső következő vendége és miért?

B. L.: Legyen Gál Soma, idén jelent meg az első novelláskötete, Sármesék címmel. Azért ajánlom őt, mert nekem nagyon jó volt olvasni a könyvét. Élvezetes, elég könnyed, sokszor igen szép, meg így nyár vége felé, ősz elején, nem is tudnék aktuálisabbat. Mellesleg én is újra fogom olvasni, kritikát is kell írnom róla, de nem bánom olyan nagyon.


Korábbi kortársak:

Sing Street szerelem

Próbáltam túllendülni azon, hogy a Sing Street mennyire jó “feel-good movie”, mivel már annyi oldal megírta, hogy mennyire kihagyhatatlan film, és nem akartam feleslegesen megírni a 100+-dik kritikát, de kedves KultOn olvasók, muszáj lesz beállnom a sorba. Muszáj, mert három napja a soundtrack szól a fejemben egy kisebb poszt-fesztiválós melankóliát előidézve, úgyhogy nekem is le kell írnom, hogy a Sing Street a legjobb dolog, ami ezzel a nyárral történhetett, legalább is számomra.

És, hogy miért zártam szívembe ezt a filmet?

Hétköznapi tini történet

Conor (Ferdia Walsh-Peelo) a ’80-as évek Dublinjának tinédzsere elszökve a családi drámák elől bandát alapít, hogy lenyűgözze a sulival szemben lakó titokzatos lányt (Lucy Boynton).

John Carney

A rendező pedig nem más, mint John Carney, akinek a neve ismerős lehet olyan fantasztikus zenés filmek kapcsán, mint az Egyszer (Once) vagy a Keira Knightley Mark Ruffalo párosát felvonultató Szerelemre hangszerelve (Begin Again). Carney neve számomra biztosítás egy kellemes filmélményre.

sing-street-john-carney-pic

Zene, zene, zene

Nyilván ez is Carney védjegye, de a Sing Street dalai még a Begin Again slágerein is túltesznek, pedig ezúttal nincs Adam Levine, hogy egyedi orgánumával nyűgözzön le minket. Vannak viszont tehetséges tinik és csodálatos dalszövegek.

Nosztalgia

A Sing Street tényleg visszarepít minket a ’80-as évekbe, rengeteg popkulturális utalás található benne, amitől az idősebb korosztály számára is ugyanolyan kikapcsolódást jelent, mint a mai fiataloknak. Conor és társai, azaz a Synge Street bandája jó pár zenei stílust kipróbál, amíg rábukkannak saját világukra: egymást váltja a Duran DuranZiggy Stardust és a Cure korszak.

Videoklip romantika

Személy szerint nagy rajongója vagyok a videoklip művészetnek (amely éppen a ’80-as években indult virágzásnak), és úgy tűnik Carney is, mivel a Sing Street több klipet is tartalmaz, és nem is akármilyeneket!

singstreet

Szóval nem tudok mást ajánlani, mint hogy irány a mozi, mivel szerencsénkre a Sing Street még mindig műsoron van. Ja, és ez tipikusan az a film, ami anyukádat is érdekelni fogja.

Kortárs Kereső: Stolcz Ádám

A Kortárs Kereső a hazai feltörekvő tehetségek bemutatásával foglalkozik, akik aztán hétről hétre egymásnak adják a bemutatkozás lehetőségét.


“Én az ember irracionalitását szeretném érzékeltetni a verseimmel…”

kk_stolczadam_portfolio

KultOn.hu: Mikor és miért kezdtél el írással foglalkozni?

Stolcz Ádám: Először is meg szeretném köszönni, hogy lehetőséget kaptam erre az interjúra. Tizennyolc éves koromtól írok, először a Győri Műhelyben publikáltam verseket. Azóta szinte kizárólag lírával foglalkozom, ami az irodalmat illeti, bár mostanában az Apokrif irodalmi folyóirat blogján megpróbálkoztam a prózával is. Idén jött ki az első verseskötetem Becsapódás címmel. Egyébként ötödéves jogász hallagató vagyok, annyi különlegességgel, hogy a jogi tanulmányaimat teljes egészében Franciaországban végeztem. A jog előtt az ELTE BTK-n voltam magyar szakos hallgató, ahol megismerkedtem Nyerges Gábor Ádámmal és az Apokrif irodalmi lappal. Jelenleg is viszonylag rendszeresen publikálok az Apokrifban.

KultOn.hu: Van kedvenc témád?

S. Á.: Nagyon szeretem a férfi és a nő közötti erőszakot. Persze, csak mint témát. Igyekszem az agresszív férfi szempontjából leírni egy kapcsolat működését, illetve egy kapcsolat kudarcát és annak következményeit. Úgy érzem, ezt a témakört a kortárs magyar költészet nagyon gyakran azzal kerüli meg, hogy finoman érzékelteti a párkapcsolat viszontagságait, egy általános igazságot keresve a férfi-női viszony bugyraiban. Én az ember irracionalitását szeretném érzékeltetni a verseimmel, azt, hogy a saját szemszögéből minden, erőszakos embernek igaza van. Szeretném láttatni az erőt, ami szétrobbanthat egy kapcsolatot, és igyekszem úgy írni, hogy el is érjen ez az energia az olvasóhoz. Természetesen nem adok igazat az erőszakhoz folyamodó embereknek, épp ellenkezőleg, azt szeretném, ha a versek segítenének szemléltetni egy dühroham mechanizmusát, leírni, hogy ez mennyire veszélyes, miért érdemes azt minden áron elkerülni.

KultOn.hu: Miből merítesz inspirációt? Vannak kedvenc művészeid?

S. Á.:  A kortárs magyar költészetből sokat merítek természetesen, például Nyerges Gábor Ádám, Bödecs László és Orbán János Dénes verseit nagyon inspirálónak találom. Az aktuális költői nemzedék mellett számomra a legmeghatározóbbak mindig olyan költők voltak, akik egy elemi erővel tudtak hatni az olvasóikra, akiknek a verseiben volt egy csipetnyi irracionalitás. Így például nagyon szeretem olvasni József Attilát, de Juhász Gyulát, Komjáthy Jenőt és Kiss József verseit is. A prózát illetően jelenleg Krasznahorkai Lászlót olvasom talán a legtöbbet.

KultOn.hu Melyik munkádra vagy eddig a legbüszkébb?

S. Á.: Úgy érzem, hogy nem jutottam még el arra a pontra, hogy büszke lehessek egy bizonyos munkámra. Nagyon jó érzés, ha olvassák a verseimet és az, hogy az Apokrif és a FISZ kiadásában meg tudott jelenni a kötetem az idei könyvhétre, nagy örömmel töltött el. Arra vagyok igazán büszke, ha valaki úgy gondolja, hogy egy-egy írásomat érdemes elolvasni, esetleg nevetnek a szövegeimen. A tény, hogy publikálják a verseimet elégedetté tesz, de ha nem publikálnák őket, akkor is írnék. Azért írok, mert szeretek írni. A versem, amit a legszívesebben mondok el, a Tavasz címet viseli.

KultOn.hu? Mit tartasz a legnagyobb kihívásnak a kortárs irodalomban?

S. Á.: Szerintem a legnagyobb kihívás egyszerűen jó verset írni. És kideríteni, hogy mi is az a jó vers. A kortársak között nagyon sok költőben rejlik hatalmas potenciál, viszont úgy érzem, az, hogy a versírók jó része egyáltalán nem foglalkozik a versek lehetséges befogadóival gyakran ellaposítja az egyébként jól megírható témákat. Szerintem, és ez egy nagyon személyes vélemény, egy versnek kötelessége az olvasó fülébe mászni vagy legalábbis elcsábítani a befogadóját. Természetesen egy lírai szövegnek nem lehet célja maga a hatás, de mit ér a jól megírt vers, ha addig sem képes fenntartani az olvasó vagy hallgató érdeklődését, hogy az végigolvassa. Hiába utánozhatatlanul jó valami, ha senkinek sem kelti fel az érdeklődését, senki sem akarja majd leutánozni. Nem szeretném, ha a költészet nyelve annyira eltávolodna a mindennapok embere által érthető nyelvtől, hogy a verseket végül már csak költők olvasnák. Ennek tudatában olyat írni, ami állja az idő vasfogát egy valódi kihívást jelent. Úgy gondolom, a költészet abban a különleges helyzetben van, hogy a társadalom által tabuként kezelt témákat is képes úgy érinteni, hogy az olvasók csak visszafogottan botránkozzanak meg rajta, és úgy véljék: végül is, ez “csak” költészet. Így a versnyelv érdekesen hátba tudja támadni az olvasóit, hallgatóit olyan témákkal, amikről az még csak nem is álmodott. Ez a jótékony merénylet szerintem egy másik feladata a kortárs költészetnek.

+1 Ki legyen a Kortárs Kereső következő vendége és miért?

S. Á.: Bödecs László. Szerintem nagyon jól ír.


Korábbi kortársak:

Mitől lesz egy film az évszázad mozija?

Pár nappal ezelőtt a BBC közzé tette „a 21. század legjobb filmjeinek” listáját, amit 177, a világ minden tájáról érkező filmkritikus segítségével (és véleménye alapján) állítottak össze. Szerintük David Lynch Mulholland Drive-ja az évszázad legjobb filmje, legalábbis 2016-ig. Na de adódik a kérdés, hogy mitől lesz egy film az évszázad mozija? Meg mi alapján osztályozunk? Van értelme egyáltalán az ilyen listázásoknak?

Haladjunk visszafelé a feltett kérdések sorában: igen, szerintem van értelme a listázásnak, ám fontos hozzátennem, hogy nem egy lista fogja meghatározni egy film (vagy akármilyen műalkotás) értékét, mert természetéből adódóan, a lista szubjektív – még akkor is, ha több ember közreműködése alapján készül. A filmek esetében azért tartom legitimnek a listázást, mert egyfajta mankónak tekinthető a nézők számára, pl.: mi legyen a következő film, amit megnézek? Egy jó filmes lista változatos, és ezáltal tágítja a befogadók látókörét. Ezért is érdemes többek között az icheckmovies.com listái között bogarászni.

Hogy mi alapján osztályozunk? Kíváncsi lennék, hogy csinálják ezt a „profik”. Van-e pl. egy táblázatuk, amiben részeredményeket (színészi alakítás, látvány, rendezés, stb.) halmoznak fel, vagy szimplán egy 1-től 10-ig terjedő skálán hasraütés szerűen osztályoznak egy filmet? És bármennyire is lehetetlen (mivel ez esetben is a szubjektivitás játssza a főszerepet) egy filmet osztályozni, ez az, ami esszenciálisan képes összefoglalni egy filmet. Igen, a Mulholland Drive 10/10. Na, de miért? A fene se tudja, de nagyszerű film.

tumblr_lmi1qgLw441qeegbeo1_500

Mégis, az évszázad mozijáról van szó? 177 kritikus szerint igen. De talán nem is az a kérdés, hogy valóban a 21. század (eddigi) legjobb filmjéről van-e szó, hanem arról, hogy ennek a 177 kritikusnak számít-e a véleménye. Őszintén szólva, nem hiszem. Vagy pontosabban nem abban, hogy a Mulholland Drive az évszázad filmje (nem akarom elvitatni az érdemeit, valóban kiváló film), mivel mint minden lista, ez is szubjektív. Még akkor is, ha 177 vélemény összessége – mert abban talán megegyezhetünk, hogy a kritikusok általában másként osztályoznak filmeket, mint az „átlag fogyasztók”. Kíváncsi lennék egy olyan listára, amelynek elkészítésében a világ lakossága vesz részt.

Ettől függetlenül sok jó film került fel a listára, és most vadul neki is kezdek a pipálgatásnak, mert van mit bepótolni.

100. Toni Erdmann (Maren Ade, 2016)
100. Requiem for a Dream (Darren Aronofsky, 2000)
100. Carlos (Olivier Assayas, 2010)
99. The Gleaners and I (Agnès Varda, 2000)
98. Ten (Abbas Kiarostami, 2002)
97. White Material (Claire Denis, 2009)
96. Finding Nemo (Andrew Stanton, 2003)
95. Moonrise Kingdom (Wes Anderson, 2012)
94. Let the Right One In (Tomas Alfredson, 2008)
93. Ratatouille (Brad Bird, 2007)
92. The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford (Andrew Dominik, 2007)
91. The Secret in Their Eyes (Juan José Campanella, 2009)
90. The Pianist (Roman Polanski, 2002)
89. The Headless Woman (Lucrecia Martel, 2008)
88. Spotlight (Tom McCarthy, 2015)
87. Amélie (Jean-Pierre Jeunet, 2001)
86. Far From Heaven (Todd Haynes, 2002)
85. A Prophet (Jacques Audiard, 2009)
84. Her (Spike Jonze, 2013)
83. A.I. Artificial Intelligence (Steven Spielberg, 2001)
82. A Serious Man (Joel and Ethan Coen, 2009)
81. Shame (Steve McQueen, 2011)
80. The Return (Andrey Zvyagintsev, 2003)
79. Almost Famous (Cameron Crowe, 2000)
78. The Wolf of Wall Street (Martin Scorsese, 2013)
77. The Diving Bell and the Butterfly (Julian Schnabel, 2007)
76. Dogville (Lars von Trier, 2003)
75. Inherent Vice (Paul Thomas Anderson, 2014)
74. Spring Breakers (Harmony Korine, 2012)
73. Before Sunset (Richard Linklater, 2004)
72. Only Lovers Left Alive (Jim Jarmusch, 2013)
71. Tabu (Miguel Gomes, 2012)
70. Stories We Tell (Sarah Polley, 2012)
69. Carol (Todd Haynes, 2015)
68. The Royal Tenenbaums (Wes Anderson, 2001)
67. The Hurt Locker (Kathryn Bigelow, 2008)
66. Spring, Summer, Fall, Winter…and Spring (Kim Ki-duk, 2003)
65. Fish Tank (Andrea Arnold, 2009)
64. The Great Beauty (Paolo Sorrentino, 2013)
63. The Turin Horse (Béla Tarr and Ágnes Hranitzky, 2011)
62. Inglourious Basterds (Quentin Tarantino, 2009)
61. Under the Skin (Jonathan Glazer, 2013)
60. Syndromes and a Century (Apichatpong Weerasethakul, 2006)
59. A History of Violence (David Cronenberg, 2005)
58. Moolaadé (Ousmane Sembène, 2004)
57. Zero Dark Thirty (Kathryn Bigelow, 2012)
56. Werckmeister Harmonies (Béla Tarr, director; Ágnes Hranitzky, co-director, 2000)
55. Ida (Paweł Pawlikowski, 2013)
54. Once Upon a Time in Anatolia (Nuri Bilge Ceylan, 2011)
53. Moulin Rouge! (Baz Luhrmann, 2001)
52. Tropical Malady (Apichatpong Weerasethakul, 2004)
51. Inception (Christopher Nolan, 2010)
50. The Assassin (Hou Hsiao-hsien, 2015)
49. Goodbye to Language (Jean-Luc Godard, 2014)
48. Brooklyn (John Crowley, 2015)
47. Leviathan (Andrey Zvyagintsev, 2014)
46. Certified Copy (Abbas Kiarostami, 2010)
45. Blue Is the Warmest Color (Abdellatif Kechiche, 2013)
44. 12 Years a Slave (Steve McQueen, 2013)
43. Melancholia (Lars von Trier, 2011)
42. Amour (Michael Haneke, 2012)
41. Inside Out (Pete Docter, 2015)
40. Brokeback Mountain (Ang Lee, 2005)
39. The New World (Terrence Malick, 2005)
38. City of God (Fernando Meirelles and Kátia Lund, 2002)
37. Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives (Apichatpong Weerasethakul, 2010)
36. Timbuktu (Abderrahmane Sissako, 2014)
35. Crouching Tiger, Hidden Dragon (Ang Lee, 2000)
34. Son of Saul (László Nemes, 2015)
33. The Dark Knight (Christopher Nolan, 2008)
32. The Lives of Others (Florian Henckel von Donnersmarck, 2006)
31. Margaret (Kenneth Lonergan, 2011)
30. Oldboy (Park Chan-wook, 2003)
29. WALL-E (Andrew Stanton, 2008)
28. Talk to Her (Pedro Almodóvar, 2002)
27. The Social Network (David Fincher, 2010)
26. 25th Hour (Spike Lee, 2002)
25. ​Memento (Christopher Nolan, 2000)
24. The Master (Paul Thomas Anderson, 2012)
23. Caché (Michael Haneke, 2005)
22. Lost in Translation (Sofia Coppola, 2003)
21. The Grand Budapest Hotel (Wes Anderson, 2014)
20. Synecdoche, New York (Charlie Kaufman, 2008)
19. Mad Max: Fury Road (George Miller, 2015)
18. The White Ribbon (Michael Haneke, 2009)
17. Pan’s Labyrinth (Guillermo Del Toro, 2006)
16. Holy Motors (Leos Carax, 2012)
15. 4 Months, 3 Weeks and 2 Days (Cristian Mungiu, 2007)
14. The Act of Killing (Joshua Oppenheimer, 2012)
13. Children of Men (Alfonso Cuarón, 2006)
12. Zodiac (David Fincher, 2007)
11. Inside Llewyn Davis (Joel and Ethan Coen, 2013)
10. No Country for Old Men (Joel and Ethan Coen, 2007)
9. A Separation (Asghar Farhadi, 2011)
8. Yi Yi: A One and a Two (Edward Yang, 2000)
7. The Tree of Life (Terrence Malick, 2011)
6. Eternal Sunshine of the Spotless Mind (Michel Gondry, 2004)
5. Boyhood (Richard Linklater, 2014)
4. Spirited Away (Hayao Miyazaki, 2001)
3. There Will Be Blood (Paul Thomas Anderson, 2007)
2. In the Mood for Love (Wong Kar-wai, 2000)
1. Mulholland Drive (David Lynch, 2001)

Mitől lesz egy film az évszázad mozija?

Pár nappal ezelőtt a BBC közzé tette „a 21. század legjobb filmjeinek” listáját, amit 177, a világ minden tájáról érkező filmkritikus segítségével (és véleménye alapján) állítottak össze. Szerintük David Lynch Mulholland Drive-ja az évszázad legjobb filmje, legalábbis 2016-ig. Na de adódik a kérdés, hogy mitől lesz egy film az évszázad mozija? Meg mi alapján osztályozunk? Van értelme egyáltalán az ilyen listázásoknak?

Haladjunk visszafelé a feltett kérdések sorában: igen, szerintem van értelme a listázásnak, ám fontos hozzátennem, hogy nem egy lista fogja meghatározni egy film (vagy akármilyen műalkotás) értékét, mert természetéből adódóan, a lista szubjektív – még akkor is, ha több ember közreműködése alapján készül. A filmek esetében azért tartom legitimnek a listázást, mert egyfajta mankónak tekinthető a nézők számára, pl.: mi legyen a következő film, amit megnézek? Egy jó filmes lista változatos, és ezáltal tágítja a befogadók látókörét. Ezért is érdemes többek között az icheckmovies.com listái között bogarászni.

Hogy mi alapján osztályozunk? Kíváncsi lennék, hogy csinálják ezt a „profik”. Van-e pl. egy táblázatuk, amiben részeredményeket (színészi alakítás, látvány, rendezés, stb.) halmoznak fel, vagy szimplán egy 1-től 10-ig terjedő skálán hasraütés szerűen osztályoznak egy filmet? És bármennyire is lehetetlen (mivel ez esetben is a szubjektivitás játssza a főszerepet) egy filmet osztályozni, ez az, ami esszenciálisan képes összefoglalni egy filmet. Igen, a Mulholland Drive 10/10. Na, de miért? A fene se tudja, de nagyszerű film.

tumblr_lmi1qgLw441qeegbeo1_500

Mégis, az évszázad mozijáról van szó? 177 kritikus szerint igen. De talán nem is az a kérdés, hogy valóban a 21. század (eddigi) legjobb filmjéről van-e szó, hanem arról, hogy ennek a 177 kritikusnak számít-e a véleménye. Őszintén szólva, nem hiszem. Vagy pontosabban nem abban, hogy a Mulholland Drive az évszázad filmje (nem akarom elvitatni az érdemeit, valóban kiváló film), mivel mint minden lista, ez is szubjektív. Még akkor is, ha 177 vélemény összessége – mert abban talán megegyezhetünk, hogy a kritikusok általában másként osztályoznak filmeket, mint az „átlag fogyasztók”. Kíváncsi lennék egy olyan listára, amelynek elkészítésében a világ lakossága vesz részt.

Ettől függetlenül sok jó film került fel a listára, és most vadul neki is kezdek a pipálgatásnak, mert van mit bepótolni.

100. Toni Erdmann (Maren Ade, 2016)
100. Requiem for a Dream (Darren Aronofsky, 2000)
100. Carlos (Olivier Assayas, 2010)
99. The Gleaners and I (Agnès Varda, 2000)
98. Ten (Abbas Kiarostami, 2002)
97. White Material (Claire Denis, 2009)
96. Finding Nemo (Andrew Stanton, 2003)
95. Moonrise Kingdom (Wes Anderson, 2012)
94. Let the Right One In (Tomas Alfredson, 2008)
93. Ratatouille (Brad Bird, 2007)
92. The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford (Andrew Dominik, 2007)
91. The Secret in Their Eyes (Juan José Campanella, 2009)
90. The Pianist (Roman Polanski, 2002)
89. The Headless Woman (Lucrecia Martel, 2008)
88. Spotlight (Tom McCarthy, 2015)
87. Amélie (Jean-Pierre Jeunet, 2001)
86. Far From Heaven (Todd Haynes, 2002)
85. A Prophet (Jacques Audiard, 2009)
84. Her (Spike Jonze, 2013)
83. A.I. Artificial Intelligence (Steven Spielberg, 2001)
82. A Serious Man (Joel and Ethan Coen, 2009)
81. Shame (Steve McQueen, 2011)
80. The Return (Andrey Zvyagintsev, 2003)
79. Almost Famous (Cameron Crowe, 2000)
78. The Wolf of Wall Street (Martin Scorsese, 2013)
77. The Diving Bell and the Butterfly (Julian Schnabel, 2007)
76. Dogville (Lars von Trier, 2003)
75. Inherent Vice (Paul Thomas Anderson, 2014)
74. Spring Breakers (Harmony Korine, 2012)
73. Before Sunset (Richard Linklater, 2004)
72. Only Lovers Left Alive (Jim Jarmusch, 2013)
71. Tabu (Miguel Gomes, 2012)
70. Stories We Tell (Sarah Polley, 2012)
69. Carol (Todd Haynes, 2015)
68. The Royal Tenenbaums (Wes Anderson, 2001)
67. The Hurt Locker (Kathryn Bigelow, 2008)
66. Spring, Summer, Fall, Winter…and Spring (Kim Ki-duk, 2003)
65. Fish Tank (Andrea Arnold, 2009)
64. The Great Beauty (Paolo Sorrentino, 2013)
63. The Turin Horse (Béla Tarr and Ágnes Hranitzky, 2011)
62. Inglourious Basterds (Quentin Tarantino, 2009)
61. Under the Skin (Jonathan Glazer, 2013)
60. Syndromes and a Century (Apichatpong Weerasethakul, 2006)
59. A History of Violence (David Cronenberg, 2005)
58. Moolaadé (Ousmane Sembène, 2004)
57. Zero Dark Thirty (Kathryn Bigelow, 2012)
56. Werckmeister Harmonies (Béla Tarr, director; Ágnes Hranitzky, co-director, 2000)
55. Ida (Paweł Pawlikowski, 2013)
54. Once Upon a Time in Anatolia (Nuri Bilge Ceylan, 2011)
53. Moulin Rouge! (Baz Luhrmann, 2001)
52. Tropical Malady (Apichatpong Weerasethakul, 2004)
51. Inception (Christopher Nolan, 2010)
50. The Assassin (Hou Hsiao-hsien, 2015)
49. Goodbye to Language (Jean-Luc Godard, 2014)
48. Brooklyn (John Crowley, 2015)
47. Leviathan (Andrey Zvyagintsev, 2014)
46. Certified Copy (Abbas Kiarostami, 2010)
45. Blue Is the Warmest Color (Abdellatif Kechiche, 2013)
44. 12 Years a Slave (Steve McQueen, 2013)
43. Melancholia (Lars von Trier, 2011)
42. Amour (Michael Haneke, 2012)
41. Inside Out (Pete Docter, 2015)
40. Brokeback Mountain (Ang Lee, 2005)
39. The New World (Terrence Malick, 2005)
38. City of God (Fernando Meirelles and Kátia Lund, 2002)
37. Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives (Apichatpong Weerasethakul, 2010)
36. Timbuktu (Abderrahmane Sissako, 2014)
35. Crouching Tiger, Hidden Dragon (Ang Lee, 2000)
34. Son of Saul (László Nemes, 2015)
33. The Dark Knight (Christopher Nolan, 2008)
32. The Lives of Others (Florian Henckel von Donnersmarck, 2006)
31. Margaret (Kenneth Lonergan, 2011)
30. Oldboy (Park Chan-wook, 2003)
29. WALL-E (Andrew Stanton, 2008)
28. Talk to Her (Pedro Almodóvar, 2002)
27. The Social Network (David Fincher, 2010)
26. 25th Hour (Spike Lee, 2002)
25. ​Memento (Christopher Nolan, 2000)
24. The Master (Paul Thomas Anderson, 2012)
23. Caché (Michael Haneke, 2005)
22. Lost in Translation (Sofia Coppola, 2003)
21. The Grand Budapest Hotel (Wes Anderson, 2014)
20. Synecdoche, New York (Charlie Kaufman, 2008)
19. Mad Max: Fury Road (George Miller, 2015)
18. The White Ribbon (Michael Haneke, 2009)
17. Pan’s Labyrinth (Guillermo Del Toro, 2006)
16. Holy Motors (Leos Carax, 2012)
15. 4 Months, 3 Weeks and 2 Days (Cristian Mungiu, 2007)
14. The Act of Killing (Joshua Oppenheimer, 2012)
13. Children of Men (Alfonso Cuarón, 2006)
12. Zodiac (David Fincher, 2007)
11. Inside Llewyn Davis (Joel and Ethan Coen, 2013)
10. No Country for Old Men (Joel and Ethan Coen, 2007)
9. A Separation (Asghar Farhadi, 2011)
8. Yi Yi: A One and a Two (Edward Yang, 2000)
7. The Tree of Life (Terrence Malick, 2011)
6. Eternal Sunshine of the Spotless Mind (Michel Gondry, 2004)
5. Boyhood (Richard Linklater, 2014)
4. Spirited Away (Hayao Miyazaki, 2001)
3. There Will Be Blood (Paul Thomas Anderson, 2007)
2. In the Mood for Love (Wong Kar-wai, 2000)
1. Mulholland Drive (David Lynch, 2001)