Milyen gázkazán fajták vannak?

Gázkazán típusok régen

Az ember már az ősidőkben is fontosnak tartotta otthonát melegíteni valami módon, és ez a tűzhasználat fejlődött a kályhákon, kandallókon át egészen a mai kazánokig. A gázkazán ezek közt is előkelő helyet foglal el, mivel a mai napig igen elterjedt, pedig elsőként a századforduló táján bukkant fel. Azóta pedig változatlanul megtalálni a piacon és nem csak úgy véletlen odamaradt bútordarabként, hanem keresett termékek közt. Ez annak köszönhető, hogy a kezdeti problémák kiküszöbölésével mára biztonságos a használata, csak, mint bármelyik másik kazánnak, és emellett a gázárak gazdaságossá is teszik a működését.

Az eredeti probléma a gázkazán működésével az első modellek kialakítására vezethető vissza. Az eredeti termékek ugyanis ugyanazt a levegőt használták, amit a lakók is belélegeztek. Ez önmagában már oxigént von el a szobától. Ennek tetejébe azonban ezek a régi berendezések még az égésterméket sem feltétlenül vezették el kéményekben. Ez pedig azt jelentette, hogy kéménybekötés híján a különböző széndioxiddal és szénmonoxiddal dúsított részecskék is ott lebegnek a lakókörnyezetben. Az nem egészséges.

A gázkazán fejlődése

Amellett, hogy a nyílt égésterű – azaz a fentebb tárgyalt, szoba levegőjét használó típus – kazán egészségre ártalmas, még veszélyes is. Ugyanis bárminemű gázszivárgás esetén szintén a szoba levegőjét szennyezzük, és egy sajnálatos berobbanás is itt okoz majd veszélyes következményeket. Ennek kiküszöbölésére kezdték el kifejleszteni a zárt égésterű gázkazán berendezéseket. Sajnos elég sok balesetet okozott a maga idején a nyílt égésterű berendezés, berobbanások, mérgezések számos esete tartotta félelemben a lakosságot. Mindemellett hazánkban a hatvanas, hetvenes években is drámai öngyilkossági módszerként ismerték, ha valaki bezárt ajtót ablakot és teljesen kinyitja a gázt.

Ezt a kellemetlen hírt nehezen mosta le magáról és ennek is köszönhető, hogy megjelentek az elektromos kazánok és egyéb alternatívák a piacon, míg a fatüzelés sem ment ki teljesen a divatból. Emellett a mai előírások mindegyike kéményt ír elő, kereskedelmi forgalomban már nem is fogunk zárt égésterű készülékeket találni. A gázkazán azonban nem adta magát. Addigra ugyanis a gázvezetékek a háztartások nagyjába eljutottak és változatlanul a legolcsóbb energiaforrásnak minősültek.

Ennek az összjátéknak hála fejlődött ki a zárt égésterű gázkazán. A fennálló problémára válaszul ebben az esetben mindig a kéményen keresztül távozik az égéstermék, nem szennyezve ezáltal a lakókörnyezetet és nem veszélyeztetve gázszivárgással sem. Ezt nevezik más néven turbós kazánnak.

A kondenzációs gázkazán rafinériája

A gázkazán fejlődése során a következő problémát nem is az egészségkárosítás jelentette, hanem a berendezés élettartama. Az egyre elterjedtebb rendszerek, mint amiket a gazkazan-kazan.hu is forgalmaz, egyre kiterjedtebb fűtőhálózatokra csatlakoztak. Nem csupán pár szoba fűtéséről volt szó, hosszú padló-, és falfűtéses rendszereken át kígyóznak a fűtéscsövek, radiátorról radiátorra vándorolva. Ezen persze nincs is semmi kivetnivaló. Viszont következménye, hogy a kazánhoz visszatérő fűtővíz jelentősen „hidegebb”, mint a kimenő ág. A hidegebb ebben az esetben olyan negyven ötven fokost jelent, ami azért a kezdeti kilencvenez képest valóban „hideg”. A gázkazán tehát jelentős hőmérsékletkülönbséggel dolgozik bizonyos esetekben.

Ezzel egy időben a távozó égéstermék a kéményen át kijut a hűs téli éjszakába és drasztikus hirtelen lehűl. Ez alkalmasint már a kéménycsőben megtörténik. Az égéstermék azonban nem tisztán gázokból áll, így egy bizonyos hőmérséklet alá zuhanva a kéménycső falán kicsapódik a nedvesség. Ez pedig általában savas. Hosszútávon kikezdi a kéményfalat, ha visszacsorog a kazánba, ott is korrodáló munkát végez. Ez jelentősen csökkenti egy egy gázkazán élettartamát.

A második problémának pedig valójában az első megfigyelés vált megoldásává. A kicsapódó nedvesség ugyanis energia felszabadulással jár, amit akár hasznosíthatnánk is a visszatérő hidegebb fűtővíz újbóli felmelegítésére. Ha kellően nagy a hőmérsékletkülönbség ennek nincs gyakorlati akadálya. Ha pedig irányítottan csapatjuk ki a kondenzvizet, olyan környezetet tudunk kialakítani, ahol nem okoz problémát a savas víz és el is tudjuk vezetni.

Éppen ezért a megfelelően működő és jól beállított kondenzációs gázkazán ismérve, hogy szivárog. Azért mondom, hogy megfelelően beállított, mert az a bizonyos hőmérsékletkülönbség elengedhetetlen a kicsapatáshoz. Működni fog a kazán enélkül is, ám sokan pont azért választják a kondenzációs a hagyományos helyett, hogy ezt a tulajdonságát kihasználva költséghatékonyabban üzemeltessék. Ehhez pedig fontos, hogy a szivattyú, a radiátorok és minden a fűtésben résztvevő berendezés úgy legyen összehangolva, hogy ez a bizonyos hőmérsékletkülönbség létrejöhessen.

A gázkazán elhelyezése

A legideálisabb, ha a gázkazán elhelyezésére külön műszaki helység áll rendelkezésre. Ez házakban általában a pince vagy a padlástér valamelyik elkerített zuga szokott lenni, ám vannak olyan otthonok, főleg lakások, ahol nincs ennyi hely. Ott bizony a lakásban kell valahol helyet szorítani a nagy kerek gázkazán készüléknek is. Ezt a cél szolgálják remekül az álló, illetve falra szerelhető modellek.